Az életben szükséges készségekért felelős EPALE témakoordinátor, David Mallows a felnőttek digitális társadalmi befogadásának jelentőségét és folyamatát taglalja.

Amint belépünk az EPALE digitális és e-tanulási hónapjába, gondolataink valószínűleg azok felé az innovatív és izgalmas lehetőségek felé fognak terelődni, amelyekkel a tanulás online – számítógépen vagy mobileszközön, sőt virtuális valóság-headseteken – elérhetővé tehető. Megvitatásra kerülnek a pedagógiai és tanárképzési vonatkozások, interaktív anyagok kerülnek bemutatásra, és egy merész, új tanulási világ kicsit közelebbinek érezhető.

A digitális szakadék

Azonban ezen izgalmas lehetőségek mellett időt kell szánnunk annak mérlegelésére is, hogy a digitális technológia megkönnyíti-e a tanulásból kizárt felnőttek hozzáférését, vagy csupán új és még ijesztőbb akadályokat emel. Az évek során sok szó esett a digitális szakadékról, azokról a félelmekről, hogy a kommunikációhoz, a kereskedelemhez, a polgári szerepvállaláshoz és természetesen a tanuláshoz egyre gyakoribb számítógéphasználat egyes társadalmi csoportok nagyobb és talán jelentősebb egyenlőtlenségéhez vezethet.

Ahogyan az online világ még jobban betolakodik a fizikai világba, kitüntetett figyelmet kell szentelnünk a digitális társadalmi befogadásnak – biztosítva, hogy a társadalom minden egyes tagja eredményesen együttműködjön a digitális világ gazdag tagjaival.

Digitális társadalmi befogadás

elfogadás tekintetében hátrányba kerülnek a társaikkal szemben. A szegényebb csoportok gyakran a szükséges hardverrel sem rendelkeznek. Ha valakinek nincs otthon vagy a munkahelyén (vagy a zsebében) számítógépe, amellyel online hozzáfér kormányzati szolgáltatásokhoz, vagy amellyel lemondott vonatjegy visszatérítését kérelmezi, vagy amellyel online vásárol, vagy amellyel macskás videókat oszt meg a Facebookon, vagy amellyel belép az EPALE portálra, akkor az élet sokkal nehezebb. Ráadásul amikor a felnőttek nem férnek hozzá hardverhez, annak is nagyobb a valószínűsége, hogy nem rendelkeznek IT-készségekkel. Ez teljesen jogosan nagy aggodalommal tölti el a politikai döntéshozókat. Azonban

mielőtt berendezésekre és alapvető informatikai készségekkel kapcsolatos tanfolyamokra irányuló, költséges beruházási programokba hajszolnák magukat, bölcs dolog lenne annak mérlegelése, hogy az egyén számára mit jelent a digitális szakadék átlépése, illetve az online (ésszerűen) otthonosan mozgó és aktív személyek táborához csatlakozás.

Több ilyen kezdeményezésben részt vettem, és első kézből láttam, hogy a felnőttek számára a digitális társadalmi befogadáshoz nem elég egy számítógép és néhány egérhasználati készség. A hardverhez való hozzáférés és a használatához szükséges készségek mellett a felnőttek új technológiák melletti elköteleződésének eltérő motivációit is meg kell értenünk. Lehet, hogy jobban tesszük, ha ezt a folyamatot egy utazásként képzeljük el, és meghatározzuk azt az utat, amelyen a felnőtteknek haladniuk kell. Steve Reder, a Portland State University tanára a digitális társadalmi befogadáshoz vezető négyszakaszos utat javasol, amelyet rendkívül hasznosnak tartok e kihívás kezelésének megkísérlésében.

A digitális társadalmi befogadáshoz vezető négyszakaszos út

Azok, akik soha nem használtak számítógépet, az első szakaszban: a digitális hozzáférés szakaszában vannak.

Miután az egyének rendelkeznek számítógépes hozzáféréssel, a második szakaszba, a digitális nyitottság szakaszába kerülnek.

Itt el kell dönteniük, hogy valójában akarnak-e és milyen célra akarnak számítógépet használni. Ez az a pont, ahol sok kezdeményezés meghiúsul – nincs értelme felnőtt számára hozzáférést biztosítani olyan géphez, amelyet nem kíván használni. Valószínűleg mindannyian ismerünk olyan idős rokont, aki laptopot vagy iPad készüléket kapott azzal az elvárással, hogy levelek helyett inkább e-maileket kezdjen küldeni, vagy vezetékes vonal helyett inkább Skype-on tartson kapcsolatot. Ehelyett – a fiatalabb generáció nagyon türelmes oktatása ellenére – a drága eszköz a sarokban porosodik. Mások természetesen hamar meglátják az előnyöket, és miután kialakult a digitális világ iránti „nyitottságuk”, a következő lépés – a használat megtanulása – nagyobb értelmet nyer.

Reder ezt a szakaszt nevezi a digitális készenlét szakaszának.

A technológia használatára még nem „felkészült” személyeknek tanulniuk kell, de miután kialakult a digitális világ iránti „nyitottságuk”, sikerüknek jóval nagyobb a valószínűsége.

Miután a szükségleteikhez elegendő készséget sajátítottak el, „digitálisan felkészültnek” minősülnek, és az utolsó szakaszba: a digitális jártasság szakaszába kerülnek.

Ebben a szakaszban rendszeresen fejleszteniük kell a digitális eszközök használata terén szerzett jártasságukat ahhoz, hogy elérjék azt, ami iránt nyitottak.

Az út minden egyes szakaszának megvannak a leküzdendő akadályai. A digitális hozzáférés szakaszában a hardver, vagy esetleg a széles sáv hiánya jelent akadályt; a digitális nyitottság szakaszában az önbizalomhiány, a felismert relevancia hiánya vagy a számítógéphasználat óhajának hiánya jelent akadályt; a digitális felkészültség szakaszában az alapvető IT-készségek jelentenek akadályt; a digitális jártasság szakaszában az akadályokat látszólag a digitális technológia fejlődésének és az új alkalmazások feltalálásának soha be nem fejeződő módjai jelentik.

Mint a legtöbb felnőttkori tanulás esetén, a felnőtteknek a digitális társadalmi befogadási pályán történő előrehaladása és pozíciója nem feltétlenül olyan lineáris, mint a diagram szerint. Míg az ember egy-egy technológia iránti nyitottsága a használatára való kellő felkészültségét követheti, vagy részben attól függhet, ahogyan Reder rámutat, ő maga annak ellenére sem vált a számítógépes játékok iránt „nyitottá”, hogy rendelkezik azokhoz alapvető számítógépes készségekkel, és ennélfogva „felkészült”.

Digitális társadalmi befogadási programok tervezése

A politikai döntéshozók milyen következtetés vonhatnak le Reder digitális társadalmi befogadási pályájából? Elsősorban azt, hogy nem feledkezhetünk meg arról, hogy a felnőttek tanulási motivációja belső motiváció. A felnőttek digitális társadalmi befogadásának biztosításához IT-készségekkel való „ellátásukat” célzó programok időt szánnak arra is, hogy segítsenek a felnőtteknek azon lehetőségek felkutatásában, amelyekkel a digitális eszközök használata javíthatja életüket és támogatást nyújthat számukra az általuk nagyra értékelt és óhajtott tevékenységek folytatásában. Ha a felnőttek nem nyitottak a digitális világ iránt, semennyi IT-készségre irányuló képzés nem segíti át őket a digitális szakadék áthidalására.

A Skills Norway képviseletében Graciela Sbertoli, a magyarországi Progress Consult képviseletében Várkonyi Zoltán és a Felnőttkori Oktatásért Felelős Svájci Szövetség (SVB) képviseletében Caecilia Maerk, – valamennyien az alapkészségekkel foglalkozó európai hálózat tagjai – megvitatják, hogy hogyan közelítik meg a digitális társadalmi befogadást Norvégiában, Magyarországon és Svájcban.

David Mallows 30 év tapasztalattal rendelkezik a felnőttoktatásban tanárként, tanárképző szakemberként, vezetőként és kutatóként. Korábban a londoni UCL Institute of Education felnőttek írás-olvasási és számtantudásával foglalkozó nemzeti kutatási és fejlesztési központjának kutatási igazgatója volt, és jelenleg az EPALE portálon az Európai Hálózatot az Alapkészségekért az élethez szükséges készségekért felelős témakoordinátorként képviseli.