A jövő digitális, de meg tudják-e oldani a digitális eszközök a felnőttoktatás valamennyi problémáját? David Mallows megosztotta ezzel kapcsolatos gondolatait.

Napjainkban annyi mindent csinálunk az interneten: kapcsolatot tartunk barátainkkal, vásárolunk, utánaolvasunk a híreknek, TV-t nézünk, befizetjük az adókat és a vízszámlákat. Telefonunkkal a kezünkben megyünk az utcán, nehogy lemaradjunk a legfrissebb üzenetről, információról vagy értesítésről. Röviden megfogalmazva – szeretjük telefonjainkat és táblagépeinket, valamint újonnan felfedezett „köldökzsinórunkat”, amely összeköt bennünket a Facebook, az Instagram és a Twitter online világával. Szeretjük az állandó stimuláció és a korlátlan lehetőségek ezen új világát, és úgy tűnik, elfogadtuk az általa kínált üres ígéreteket és illúziókat. Igen, manapság sok mindent csinálunk az interneten, de bizonyos, hogy nem mindent. Továbbra is kapcsolatba lépünk offline tárgyakkal, emberekkel és helyekkel. A fizikai dolgok valós világában élünk – megfogjuk őket, beszélünk hozzájuk és beszélünk róluk.

Lehetőségek és kihívások

Természetesen egyre inkább terjedni fog az online felnőttoktatás. És ez jó dolog lehet. A digitalizáció rugalmasságot és egyszerűbb hozzáférést, valamint potenciális multimédiás források gazdag tárházát kínálja, emellett módokat ad a felnőttek tanulásban való részvételének motiválására. A technológiákat azonban lassan vezetik be a felnőttoktatásban, és a hatékonyságukra (szemben a győzelmi jelentésekkel) kevés a bizonyíték. A tények azt mutatják, hogy problémák merülnek fel a személyzetfejlesztés, a költségek (maguknak az eszközöknek, a megfelelő kezelésükhöz szükséges infrastruktúrának, valamint a személyzet szükséges képzésének a költségei), továbbá egyes helyeken az összeköttetés hiánya tekintetében.

Gyakran mondják, hogy a technológia magában hordozza a tanuláshoz való hozzáférés átalakításának lehetőségét, képes leküzdeni a földrajzi, a fizikai állapotból adódó és a pénzügyi akadályokat, és képes megváltoztatni azt, hogy mit, hol, mikor és hogyan tudunk mindannyian tanulni. Ez lehetséges, de megvalósul-e ez ténylegesen? És amennyiben igen, jelent-e ez annyira jelentős változást? Vagy csak az ismeretek átadásának mechanizmusa változik, anélkül, hogy ez tényleges hatással lenne a tanulásunkra? Az 1980-as években a televízió minősült jelentős forradalmi technológiának az oktatásban – mire az 1990-es években tanítani kezdtem, minden tanteremben volt televízió és videofelvevő, amelyek a sarokban porosodtak. A televíziót hamar felváltották a számítógéphez kapcsolt kivetítők, majd ezek helyébe hálózatba kapcsolt gépek, végül pedig felhőalapú szolgáltatások és hálózatba kapcsolt táblagépek (vagy hasonlók) léptek. Röviden, a technológia változik; egy időben nem volt modernebb dolog a nem interaktív fehértábláknál – száműzték a tantermekből a krétaport, és egy egész nemzedéket tanítottak meg arra, hogy mi a különbség a szárazon törölhető filctoll és az alkoholos filc között (és mi a következménye annak, ha a rosszat használjuk...).

A digitális eszköz nem cél, hanem eszköz

Különbséget kell tennünk két dolog között: az egyik a digitális eszközök használatának megtanulása, a másik a digitális eszközök használatával történő tanulás. Jelentős mértékben az előbbi állt a hátterében annak, hogy az elmúlt évtizedben nőtt a felnőttoktatásban részt vevők száma. Ugyanakkor számos társadalomban a digitális eszközök általános elterjedtsége miatt sok területen kevésbé jelent égető problémát ezek használatának elsajátítása (a digitális kompetencia). Miközben kétségtelenül vannak csoportok, amelyek IKT-készségeik hiánya miatt (és esetlegesen amiatt, hogy nem férnek hozzá ezekhez az eszközökhöz és a működésükhöz szükséges széles sávú összeköttetésekhez) kiszorulnak a digitális forradalomból, a digitális eszközök használata egyre több ember számára mindennapos dolog. A felnőttoktatóknak ezért azt kell célul kitűzniük, hogy ne csupán ösztönözzék a digitális eszközök segítségével történő tanulást, hanem biztosítsák, hogy a digitális eszközök alkalmazása jobbá tegye a tanulást – emelje azt magasabb szintre, és ne csupán azt jelentse, hogy a kinyomtatott sillabusz a papírról a PowerPointra kerül át.

Digitalizáció és befogadás

Akkor tehát a digitális tanulás csak egy újabb technológia? Alapvető változást jelent-e a felnőttoktatásban a tantermi bevezetésük (és a felnőttoktatás biztosításának lehetséges módozataira gyakorolt hatásuk)? Szükségessé teszi-e, hogy alapjaiban újragondoljuk a felnőttoktatással kapcsolatos megközelítésmódunkat? Nem vagyok erről meggyőződve.

A fiatalok (a jövőbeni felnőtt tanulók) elvárásai, motivációi, életmódja és tapasztalatai mások, mint az én nemzedékemé (az ötvenes éveim közepén járok). Ez új kihívások elé állítja az oktatási szolgáltatókat az oktatás biztosítása és értékelése tekintetében. De természetesen kitűnő lehetőségeket is kínál az innovációra és a felnőttek új nemzedékének elérésére.

A technológia oktatásban történő alkalmazása akadályokat gördít a tanulók bizonyos csoportjai elé. Azok, akik jelenleg a legnagyobb valószínűséggel szorulnak ki a tanulásból, szinte bizonyosan még inkább ki fognak rekesztődni, ha a felnőttoktatás kínálatának nagyobb része kerül át az internetre. Ezáltal fennáll a veszélye annak, hogy éppen azok maradnak le, akik a legtöbbet profitálhatnának a tanulásból.

Összegezve

A felnőttoktatáson belüli digitális technológia velünk lévő valóság (természetesen mindaddig, amíg az írásvetítő sorsára nem jut). Ezért helyénvaló, hogy időt és energiát szánjunk annak feltárására, miként lehetne ezt a legmegfelelőbben felhasználni a felnőttoktatás céljaira. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a felnőttoktatás személyes kapcsolatokon keresztül történik, és a legjobb felnőttoktatók ezeket képesek formálni, fenntartani és felhasználni a felnőttek tanulásban való támogatására.

A digitális tanulásnak javítania kell a tanulást, ahelyett, hogy csupán digitális eszközökkel folytassa azt. Fel kell térképeznünk, hogyan tudjuk beépíteni a technológiát annak érdekében, hogy a tanulók aktívan dolgozhassanak különböző elképzelésekkel és a társaikkal, és ezáltal javuljon a tanulási élmény, fokozódjon a motiváció, és olyan tanulási tapasztalathoz lehessen jutni, amely közelít ahhoz vagy leképezi azt, ahogyan a felnőttek a felnőttoktatási tantermen kívül információkhoz jutnak és egymással kommunikálnak.

David Mallows 30 év tapasztalattal rendelkezik a felnőttoktatásban tanárként, tanárképző szakemberként, vezetőként és kutatóként. Korábban a londoni UCL Institute of Education felnőttek írni-olvasni és számolni tudásával foglalkozó nemzeti kutatási és fejlesztési központjának kutatási igazgatója volt, jelenleg életvezetési készségekért felelős témakoordinátorként képviseli az EPALE-nél az Európai Hálózat az Alapkészségekért elnevezésű szervezetet.