Szegénység és előítélet
Ez a cikk fordítás. Az eredeti blogbejegyzést Regina Ebner töltötte fel angolul.
A szegénység megismerése: személyes és tényszerű nézőpontból
Mit tud a szegénységről? Ha hozzám hasonló ember, akkor feltehetőleg van némi fogalma a statisztikai adatokról és a felmerülő nehézségekről. Az oktatással kapcsolatos szakmai háttérrel rendelkező személyként én a képzettségi szintek és a szegénység közötti összefüggést is első kézből ismerem. Az alapkészségek oktatásával foglalkozók valószínűleg a szegénység veszélyének kitett vagy szegénységben élő emberek személyes küzdelmeivel is tisztában vannak. Jelentősége ellenére a szegénységről továbbra is kevés szó esik a politikai narratívákban, és még az uniós országokban nemrég lezajlott választási kampányok is ritkán emelték ki a szegénységet a fő kérdések között.
Ha a tényeket nézzük, a szegénység és a szegénység kockázata nagyon is sok embert érint.
Az iskolai végzettség és a szegénység szintje között szoros összefüggés van. 2022-ben az EU alacsony (az ISCED szerint 0–2. szintű) iskolai végzettséggel rendelkező népességének közel egyharmada (29,5%-a) minősült szegénynek. Ezzel éles ellentétben a magasan iskolázott (ISCED szerinti 5–8. szint) emberek körében mindössze 9,2%-nak kellett szembenéznie a szegénységgel. A közepes iskolai végzettségűek (ISCED szerinti 3–4. szint) között 18,0%-os volt a szegénységi ráta. Ez az adat alátámasztja a felnőttoktatás meghatározó szerepét a karrierkilátások és az élethelyzet javításában. A továbbtanulást azonban gyakran számos akadály nehezíti, például a képzési költségek, a vállalati képzés korlátozott hozzáférhetősége, a közlekedési problémák, a rendszertelen munkaidő és a gyermekgondozási szolgáltatások hiánya.
Az iskolai végzettség és a szegénység közötti statisztikai összefüggés megismerése rávilágít a felnőttoktatás és -képzés kritikus szerepére. E számok hátterében azonban számtalan olyan akadály rejtőzik, amelyek hátráltatják az egyéneket a készségeik fejlesztésében és az életkörülményeik javításában.
A felnőttkori tanulás és oktatás segíthet az embereknek abban, hogy előrébb léphessenek a munkahelyükön és/vagy más módon javíthassanak élethelyzetükön, de még mindig sok nehézséget kell leküzdeniük, és ezekkel nagyon gyakran lehetetlen megbirkózni. A képzés költségei, a vállalati képzéshez való hozzáférés hiánya, a közlekedés hiánya, a rendszertelen munkaidő, a gyermekgondozási szolgáltatások hiánya csak néhány a tanulás akadályai közül.
Rendszerszintű problémák: ragadós padló, ragadós plafon
Általánosabban, ha megvizsgáljuk az emberek életesélyeik javítására nyíló lehetőségeit, nyilvánvalóan kiderül, hogy a rendszerbe számos akadály és kihívás van beépítve. Az OECD „ragadós padlóról” (a szegénység miatti rossz egészségi állapot átível több generáción, az állás- és oktatási lehetőségek jellemzően ugyanolyanok maradnak, az iskolai végzettség összefügg a szülők státuszával stb.) és „ragadós plafonról” beszél; ez utóbbi azt jelenti, hogy a jobb lehetőségekkel rendelkezők ezt a gyermekeiknek is továbbadják (tehát az álláslehetőségek, az iskolai végzettség és a vagyoni helyzet is a szülőkéhez hasonló marad). Lényegében arról van szó, hogy „a szegények szegények maradnak, a gazdagok pedig gazdagok”. Ebben az az aggasztó, hogy ez az esélyegyenlőtlenség az utóbbi évtizedekben valójában még nőtt is. Nyilvánvaló, hogy a szegénység összetett kérdés, és sok szakpolitikai területet érint.
Ennek tudatában egyes újságcikkeket vagy a közösségi médiában megjelenő hozzászólásokat olvasva mindig megdöbbenek. Hadd próbáljam meg összefoglalni az újra és újra felbukkanó hozzászólásokat:
- A szegény emberek azért szegények, mert rossz személyes döntéseket hoztak (néhány hozzászóló szerint idetartozhat az is, hogy gyerekeik vannak).
- Elég az a pénz, amit az emberek az államtól kapnak, mindenki jól el tudja tartani a családját havi [illesszen be ide egy nevetségesen alacsony összeget] forintból.
- Ha valaki szegény, miért van neki vagy miért használ: mobiltelefont, tévét, autót vagy bármi mást.
- Csak dolgozni kellene, ezek az emberek egyszerűen lusták. (Ezekkel tagadjuk azt, hogy sok szegénységben élő vagy a szegénység által fenyegetett ember valójában dolgozik, hogy nincsenek gyermekgondozási szolgáltatások, stb.)
Néha úgy tűnik, hogy a szemléletet tekintve határozottan ott ragadtunk a XIX. században. A szegények maradjanak csendben, üljenek otthon a gyertyáik előtt (de abból se használjanak túl sokat), és legyenek hálásak bármilyen alamizsnáért. Csak ne kérjenek semmit. Szégyelljék magukat a szegénységük miatt.
A szegénység politikai és társadalmi háttere
Mindig elcsodálkozom azon, hogy az emberek miért és hogyan jutnak ilyen álláspontra. Ez részben politikai eredetű: szólhat a szociális juttatások csökkentéséről, a migránsok megszégyenítéséről, az emberek egymás ellen uszításáról. A többit viszont bonyolultabbnak látom.
Az OECD fent említett tanulmánya rámutatott, hogy a korábbinál több embert fenyeget az a veszély, hogy bizonytalan helyzetbe kerül. Talán azt szeretnénk gondolni, hogy bizonyos viselkedésmódokkal ezt meg lehet előzni? A legtöbb olyan ember, aki pénzügyileg nem támaszkodhat a családjára, valószínűleg tisztában van vele, hogy a szegénység váratlanul és sokakat utolérhet. Elég egy válás, a munkahely elvesztése, egy betegség vagy baleset – az európai országokban sok ilyen helyzetre vannak ugyan biztonsági intézkedések, de ezek nem túl színvonalasak, és az embert váratlanul érheti, hogy átesik a hálón, ha például egy (vagy több) bizonytalan, társadalombiztosítással nem rendelkező állásban dolgozik. Ha megnézzük a nyugdíjat, ott még több a csapda – sokaknak minimális nyugdíjból kell megélniük.
A skála másik végén ott vannak a tehetős/gazdag emberek, akik közül némelyek meg vannak győződve arról, hogy a vagyonukat saját kemény munkájukkal érdemelték ki (még akkor is, ha a pénz generációk óta megvolt a családban), és hogy felsőbbrendűek más, náluk szegényebb embereknél. Megnézhetjük a mögöttes vallási elveken alapuló kulturális attitűdöket is (a szegényeknek való adakozás kötelezettségétől kezdve a vagyon és a felsőbbrendűség közötti kapcsolatig).
A felnőttoktatás szerepe a szegénység elleni küzdelemben
Egyébként is, mi köze van ennek a felnőttoktatáshoz? Úgy gondolom, hogy többet kell beszélnünk az Európában és a környező országokban előforduló szegénységről. Támogatnunk kell a szegénységellenes aktivistákat, és fel kell kérnünk őket nagykövetnek (és a tanulóink közül sokan pontosan ezt a szerepet töltik be). Meg kell tanulnunk, hogy mi működik és mi nem (a különböző szinteken), a szakpolitikáktól az alulról jövő aktivizmusig. Fel kell lebbentenünk a szegénységet borító szégyen fátylát, és nyíltan kell beszélnünk róla, hogy megvitassuk és meghatározzuk a lehetséges megoldásokat. A felnőttoktatás meg tudja tenni ezt, és meg is kell tennie.
Kedves kollégák, alig várom, hogy többet is megtudhassak önöktől. Vannak más/jobb meglátásaik az előítéletek okairól? Esetleg vannak érdekes példáik a szegénységgel kapcsolatos viták elindítása és a szegényekkel szembeni előítéletek leküzdése terén? Kérem, az alábbiakban tegyék közkinccsé ezeket!
Megjegyzés
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Artykuł porusza trudne, ale…
Artykuł porusza trudne, ale istotne kwestie dotyczące powiązań między edukacją, ubóstwem i postawami społecznymi w Europie. Zgadzam się w pełni, że to bariery systemowe i społeczne utrudniają poprawę sytuacji życiowej osób ubogich, a także że nasze uprzedzenia i stereotypy utrwalają te problemy. Zastanawiam się jednocześnie jakie konkretne działania w ramach edukacji dorosłych mogą skutecznie przeciwdziałać ubóstwu i zmniejszać związane z nim uprzedzenia? Oraz –w jaki sposób można zmotywować osoby zamożne i uprzywilejowane społecznie do większego zaangażowania w walkę z ubóstwem? W tej ostatniej kwestii niestety nie jestem optymistą ;-(
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Bardzo uderzył mnie przykład…
Bardzo uderzył mnie przykład, który niedawno usłyszałam. Dokładniej porównanie naszych zachowań. Jak łatwo przychodzi nam negocjowanie ceny lub wynagrodzenia z osobami sprzedającymi własne warzywa na targu, człowiekiem, który za kilka złoty pomoże nam wykonać jakąś ciężką fizycznie pracę. Równocześnie przepłacając za kawę na wynos czy kolejne ciuchy w sieciówce. To jedna z refleksji, która znacznie zmieniła moją optykę,
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
pauvreté et éducation des adultes
Dear Gina, ton article est tout à fait utile. Il montre bien que nos sociétés n'ont pas progressé, que la pauvreté s'installe durablement, alors que nous voyons plus de riches qu'ils n'y en a jamais eu sur notre continent. Nous voyons aussi du mépris envers les pauvres. Tu as raison de dire que les schémas évoqués sont des schémas d'un autre siècle. Il me semble que nous devons sortir d'un modèle néo libéral, qui considère que la lutte contre la pauvreté est sociale et d'assistance. Il faut au contraire renforcer les mécanismes d'éducation pour que chacune et chacun ait les moyens de trouver une place dans la société. Et il faut que nos états sortent de l'assistance pour aller vers la cohésion sociale par l'éducation. Merci encore Gina pour tes avis si justes et utiles. David LOPEZ
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Poverty and prejudice
The blog “Armut und Vorurteil“ by Sprachunion Chemnitz analyses the close links between educational attainment, poverty and social prejudice, and highlights how difficult it is to break the vicious circle of poverty. A central question that arises is Why does poverty often persist and how do social prejudices and systemic barriers contribute to this?
Sprachunion Chemnitz makes clear that poverty is not simply the result of individual choices, but that there are deeper social and structural barriers that make it difficult for those affected to escape.
Poor people often face prejudices that attribute their situation to supposedly bad personal choices. For example, a common argument is that people living in poverty have brought it on themselves by making bad choices. Another is that they 'don't work hard enough' or that social benefits are enough to cover their living costs. However, such arguments overlook the structural barriers that prevent many poor people from improving their situation through their own efforts. For example, the blog points to the lack of childcare, irregular working hours and limited access to training programmes that often stand in people's way. Without this support, it is often difficult for people to develop or progress in their careers, even if they are motivated to do so. The preconception that poverty is the result of laziness therefore fails to recognise the real challenges these people face.
Sprachunion Chemnitz shows that education plays a key role in reducing the risk of poverty. The statistical correlation between the level of education and the likelihood of poverty is particularly revealing: people with a low level of education are significantly more likely to be at risk of poverty than those with a higher level of education. At the same time, however, there are significant barriers that prevent people with low levels of education from improving their situation through further education. The concept of 'sticky floors' and 'sticky ceilings' is a powerful illustration of this: people from poorer backgrounds often remain 'trapped' in their social class because they lack opportunities for education and upward mobility, while wealthier people pass on their privileges to their children. These systemic barriers lead to the intergenerational transmission of poverty and show that it takes much more than individual efforts to improve one's own situation.
Sprachunion Chemnitz shows that education plays a key role in reducing the risk of poverty. The statistical correlation between the level of education and the likelihood of poverty is particularly revealing: people with a low level of education are significantly more likely to be at risk of poverty than those with a higher level of education. At the same time, however, there are significant barriers that prevent people with low levels of education from improving their situation through further education. The concept of 'sticky floors' and 'sticky ceilings' is a powerful illustration of this: people from poorer backgrounds often remain 'trapped' in their social class because they lack opportunities for education and upward mobility, while wealthier people pass on their privileges to their children. These systemic barriers lead to the intergenerational transmission of poverty and show that it takes much more than individual efforts to improve one's own situation.
To sum up, the article powerfully demonstrates that poverty is a multifaceted problem that is due less to individual than to structural factors. The idea that poor people need only change their lifestyles ignores the complex social interrelationships and the often insurmountable obstacles they face. Here I see a duty on the part of politics and society to remove structural barriers and develop targeted education and social support programmes. Only if we create an awareness of the systemic causes of poverty and take appropriate measures can we create fairer opportunities for all in the long term and eliminate the stigma of poverty.