Ez a cikk fordítás. Az eredeti blogbejegyzést Saskia Dr. Eschenbacher töltötte fel angolul.

Mi az, ami egyedülállóan emberi?

Néhány évvel ezelőtt a doktori képzésem során abban a kiváltságban volt részem, hogy részt vehettem Thomas Schärtl-Trendel egy óráján. Ezen az órán az a kérdés képezte a vizsgálat tárgyát, hogy mit jelent embernek lenni, vagy kicsit emelkedettebben fogalmazva: „Embernek lenni – személynek lenni – öntudattal bírni” (Menschsein – Personsein – Selbstbewusstsein). Az egyik dolog, amit megtanultam, az volt, hogy az emberi létnek nincs olyan lényegi vagy meghatározó jellemzője (Wesensmerkmal), amellyel más élőlények ne rendelkeznének. Az érdekességet az ember és a nem ember közötti demarkációs vonal (Demarkationslinie) feltárása jelentette. Ez a konkrét vonal, illetve annak kérdése, hogy mi az, ami egyedülállóan emberi, mesterséges intelligenciával dolgozó felnőttoktatóként, terapeutaként és coachként ismét a szemem elé került.

Jövő októberben a Columbia Egyetem ad otthont egy coachingkonferenciának, amely az MI-vel és a coachinggal kapcsolatos kérdéseket vet fel, köztük a következőt: „A coaching tekintetében mi az, ami egyedülállóan emberi?” Ez a kérdés arra szólít fel minket, hogy az MI fényében újradefiniáljuk, mit jelent embernek lenni; tehát ismét megkérdőjelezi az emberi természetet.

A felhívás gondolkodásra késztet, és olyan egyedülállóan emberi képességekre (vagyis az MI ismétlési képességén még kívül eső szempontokra), valamint alapvető emberi tulajdonságokra kérdez rá, mint például az empátia. Visszatekintve az évekkel ezelőtt tanultakra, az egyedülállóan emberire vonatkozó kérdés talán nem vezet megerősítő válaszhoz, vagy egyáltalán semmilyen válaszhoz – legalábbis egyelőre. Ehelyett ígéretesebb lehet megtanulni, hogyan éljük meg a kérdést – ahogy Rilke javasolja, még ha ez azt is jelenti, hogy bizonytalansággal és tudásvággyal kell élnünk (Rilke, R. M. (1929/2018). Letters to a Young Poet [Levelek egy ifjú költőhöz]. Suhrkamp Verlag).

De mit is jelent ez pontosan, és hogyan ültethető át a gyakorlatba, amikor a coachingról van szó?

Méretarányos coaching

Nicky Terblanche Coach Vici chatrobotja például azt állítja magáról, hogy a munkavállaló céljainak elérésében és munkahelyi teljesítményének javításában való segédkezés terén ugyanolyan hatékony, mint az emberi coachok, és a munkaadó számára mérsékelt költséggel, éjjel-nappal elérhető. Ez nemcsak a munkahelyi tanulásra, hanem életünk más területeire, például a társkeresésre is hatással van: Matthew Hussey társkeresési coach egy avatárt kínál, saját maga MI-vel létrehozott változatát, amely Hussey saját megélt tapasztalataira és szakértelmére épül. Tagsági díj ellenében kérdéseket tehetünk fel neki, vagy megkérhetjük az MI-t arra, hogy elemezze a társkereső profilunkba feltölteni kívánt fotókat.

Az MI kiváló a mintázatok felismerésében, ami a coaching lényege, és nem mérhető össze egyetlen ember megélt tapasztalatával (mivel az MI-t emberek millióinak tapasztalataival tanították be). Coachként – illetve általában véve felnőttoktatóként és tanulóként is – a hallottakat a megélt tapasztalataink alapján fogjuk fel, értjük meg, értelmezzük és tulajdonítunk neki jelentést. Bátornak és sebezhetőnek kell lennünk ahhoz, hogy megosszuk legnagyobb reményeinket és legmélyebb félelmeinket egy coachcsal. Nem meglepő, hogy valaki esetleg a ChatGPT-hez fordul, és az internet anonimitásában – vagy inkább az anonimitás érzésében – keres válaszokat. Ami a még megoldásra váró hatalmas adatvédelmi kérdéseket illeti, talán csak áltatjuk magunkat, hiszen az interneten nem létezik anonimitás. Az előnyök azonban nyilvánvalóak: a coaching szélesebb közönség számára válik elérhetőbbé.

A coaching e nem emberi formájának azonban van egy árnyoldala is. Esther Perel párkapcsolati és szexterapeuta felhívja a figyelmet az MI egy másik értelmezésére – a mesterséges intimitásra –, „az összes olyan jelenlegi élményünkre, amely pszeudoélmény számunkra. Valami valódi érzést kellene adniuk nekünk, de nem így történik.” Perel a kapcsolat és a közösség iránti, valamint arra irányuló igényről beszél, hogy „meghaladjuk az én minden korábbinál súlyosabb terheit, példátlan szintű szabadságra tegyünk szert, ugyanakkor együtt éljünk a szintén példátlan mértékű kétség és bizonytalanság zsarnokságával is”. Ebben az esetben a MI coachingban való térhódítása legalábbis bizonyos mértékig hozzájárulhat ahhoz, ami miatt elsősorban támogatást keresünk a modern magányosságban. Annak nehézsége, hogy mások, például egy coach társaságában sebezhetőek lehessünk, találkozik a kapcsolat iránti igénnyel és sóvárgással. Ilyenkor más emberek megélt tapasztalata, mint az empátia és az összetartozás érzésének forrása lehet az egyik legértékesebb eszköz.

A kérdés megélése

Az egyik megválaszolatlan kérdés, amellyel talán együtt kell élnünk, hogy vajon az MI jobb coach lesz-e, vagy részben már most is jobb coach-e. Vagy – a Rorty-i értelemben (Rorty, R. (1989). Contingency, irony, and solidarity [Esetlegesség, irónia és szolidaritás]. Cambridge University Press) – feltehetnénk egy másik kérdést is, amelyet a coachingkonferenciát szervező kollégák vetettek fel: hogyan lehet hatékonyan ötvözni az MI által biztosított és az emberi coachingot? Hogyan nézne ki ez a lehetséges hibrid jövő? Ahelyett, hogy versengenének egymással, az MI által biztosított és az emberi coaching inkább kiegészíthetné egymást.

A partnerség elképzelésének és létrehozásának egyik módja lehet, ha az MI azzal támogatja a coachingkapcsolatot, hogy adatvezérelt információkat nyújt azokról a mintázatokról és szempontokról, amelyeket az emberi coach esetleg nem vesz észre, bizonyítékokon alapuló beavatkozási javaslatokat kínál, ellátja az olyan adminisztratív feladatokat, mint az ütemezés és az emlékeztetők elkészítése, vagy támogatást nyújt a foglalkozások között.

Eközben az emberi coach inkább az érzékelhető jelenléti minőségre, a nonverbális kommunikáció intuitív érzékelésére, a megélt tapasztalatokon alapuló helyzetfüggő megértésre és a coachingfoglalkozáson esetleg felmerülő kellemetlen érzelmek meglétére összpontosíthatna.

Ha Rilkének igaza van, akkor ha megéljük ezeket a kérdéseket, egy napon talán a válaszokat is megéljük, és felfedezhetjük, hogy a válasz nem a gépekkel való versengésben, hanem az emberségünk mélyebb elfogadásában fog rejleni.