Szerző: Dr. habil. Fordor Szilvia

A reziliencia rugalmas ellenálló képességet vagy lélektani rugalmasságot jelent. Hagyományos és általános értelemben a következőképpen definiálható: „sokkhatás esetén megmutatkozó rugalmas ellenálló képesség, amely biztosítja a funkcionális fennmaradást” (Szokolszky és V. Komlósi, 2015. 12.). A pszichológia többi területéhez hasonlóan a rezilienciát is sokáig a negatív élethelyzetekkel való megküzdés felől közelítették meg. A vizsgálatok középpontjában elsősorban olyan problémás, traumát átélt személyek álltak, akik valamiért mégis képesek voltak a korábbi állapotukhoz visszatérni (bouncing back), sőt akár a „normál” szint felé emelkedni (bouncing forth), vagyis fejlődni, gyarapodni, teljes, boldog életet élni egy nagyobb megrázkódtatás után. Ebben a megközelítésben a reziliencia még inkább egy különleges és ritka képességnek tűnik, de mára egyértelművé vált, hogy a reziliencia „hétköznapi varázslat”, amely olyan mindennapi pszichológiai erőforrásokat foglal magában, amelyek mindenki számára fejleszthetők (Masten, 2001).

Reziliencia és pszichológiai tőke

A pszichológiai tőke vonatkozásában a reziliencia olyan jellemző, ami nemcsak a nehézségekkel való pozitív megküzdést jelenti, hanem a fejlődést és gyarapodást, a változásra való hajlandóságot is: „a képesség arra, hogy nehézségekkel, konfliktusokkal, kudarcokkal vagy akár pozitív történésekkel, fejlődési folyamatokkal vagy megnövekedett felelősséggel meg tudjunk birkózni” (Luthans, 2002. 702.). A rezilienciát meghatározzák a rendelkezésünkre álló erősségek (assets), a kockázati tényezők (risk factors) és a gondolkodásunkat, érzelmeinket, cselekedeteinket befolyásoló értékeink (values).

A rezilienciához köthető erősségek közé tartozik az önbizalom, a kontroll és az énhatékonyság érzése, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén magabiztosan, megfelelő megküzdési stratégiákkal nézzen szembe a kihívásokkal. A reziliens személyekre jellemző ezen kívül az autonómia és a jó kapcsolatteremtő készség, ezért jó társas kapcsolati rendszerük szintén segítségükre lehet a nehézségekkel való megküzdésben (Skodol, 2010). A kockázati tényezők megnövelhetik a kedvezőtlen események bekövetkeztének valószínűségét (Masten, 2001), ugyanakkor ezek jelenléte nem jár egyértelműen negatív következményekkel. Mindenki életében előfordulnak nehéz helyzetek, de az azokkal való szembenézés, a kihívásokkal való megküzdés jelenti a fejlődés, az önmegvalósítás alapját. „A különösen reziliens személyiség átlagon felül hajlamos egy helyzetnek, eseménynek a jövendőre nézve aluldeterminált voltát felismerni, a helyzetet újraértelmezni és a szükségből erényt kovácsolva a váratlan lehetőségeket megpillantani.” (Békés, 2002, 221. ). A reziliens személy jellemzője a pozitív életszemlélet (amely az optimista attribúciós stílusnak feleltethető meg), a belső kontroll, az alacsony neuroticizmus és az énhatékonyság, de a jó társas viszonyok is fontos szerepet játszanak az alakulásában. Ennek megfelelően a reziliencia fejleszthető különféle erősségeken keresztül, aminek része a humán tőke (oktatás, képességek) és a pszichológiai tőke (énhatékonyság, remény, optimizmus) fejlesztése, valamint a bekövetkező események, kockázati tényezők pozitív, fejlődésközpontú kezelésén keresztül is.

A reziliencia az iskolában

A reziliencia, vagyis a rugalmas ellenálló képesség segít megküzdeni a nehézségekkel, szembenézni az akadályokkal.  Iskolai vonatkozásban elsősorban a pozitív pszichológiai erősségeken, valamint intraperszonális és interperszonális erőforrásokon keresztül tűnik leginkább fejleszthetőnek. Masten (2007) rezilienciát alakító listáján többek között megjelenik az énhatékonyság, a pozitív életszemlélet, az önszabályozás és a teljesítménymotiváció is, de meghatározó az iskolai és otthoni környezet is. A szülők támogatása, a jó tanár-diák viszony és a szoros baráti kapcsolatok, valamint a pozitív iskolai légkör és az iskolához való kötődés mind hozzájárulnak a reziliencia magas szintjéhez. Ezeknek a feltételeknek a megteremtése a kognitív és pszichés fejlődés és az iskolai eredményesség alapjait jelentheti. 

A Luthans és munkatársai (2006) által kidolgozott intervenciós program (PCI) alapján a reziliencia fejlődéséhez járulhat hozzá az, ha az akadályokat, nehézségeket megtanulják a diákok újraértelmezni annak megfelelően, hogy mi az, ami felett kontrollt tudnak gyakorolni és hogyan, és mi az, amire nincs hatásuk. Ez a fajta átkeretezés nemcsak a nehézségekkel való pozitív megküzdésben segít, hanem a továbblépést és fejlődést is serkenti.

A pszichológiai tőke egyes összetevőinek vizsgálata az oktatásban már régóta jelen van, külön-külön már mind bizonyította jelentőségét, ugyanakkor egységes pszichológiai tőkeként való vizsgálata idáig csak felsőoktatásban jelent meg. Az említett vizsgálatok eredményei alátámasztják, hogy az általános és középiskolai oktatásban is figyelemre méltó lehet a pszichológiai tőke, érdemes „befektetni” fejlesztésébe mind a tanulói teljesítmény, mind pedig a tanulói jóllét és az egészséges személyiségfejlődés támogatása érdekében.

Olvassa el a Pszichológiai tőke az iskolában és a munkaerőpiacon című témahét további cikkeit:

A pszichológiai tőke fogalma

Az énhatékonyság

Optimizmus és remény

A pszichológiai tőke fejlesztése az iskolában - gyakorlatok, lehetőségek

Felhasznált irodalom:

• Békés Vera (2002). Reziliencia-jelenség avagy az ökologizálódó tudományok tanulságai egy ökologizált episztemológia számára. In Forrai G. & Margitay T.(szerk.), Tudomány és történet. Budapest: Typotex. 215–228.
• Luthans, F. (2002). The need for and meaning of positive organizational behavior. Journal of Organ­izational Behavior, 23(6), 695–706.
• Masten, A. S. (2001). Ordinary magic. Resilience processes in development. American Psychologist, 56(3), 227–38.
• Masten, A. S. (2007). Resilience in developing systems: Progress and promise as the fourth wave rises. Development and Psychopathology, 19(3), 921–930
• Skodol, A. E. (2010). The resilient personality. In Reich, J. W, Zautra, A. J. & Hall, J. S. (szerk.), Handbook of adult resilience. New York: The Guilford Press. 112–125.
• Szokolszky Ágnes & V. Komlósi Annamária (2015). A „reziliencia-gondolkodás” felemelkedése – ökológiai és pszichológiai megközelítések. Alkalmazott Pszichológia, 15(1), 11–26.