Szerző: Dr. habil. Fordor Szilvia

Az optimizmus

Az optimizmus Seligman (1998) meghatározása alapján egyfajta attribúciós stílus, mely szerint az optimista személyek a pozitív történéseket belső, állandó és általános, míg a negatív eseményeket külső, ideiglenes és szituációspecifikus okokkal magyarázzák.  A pesszimista személyek ezzel ellentétben úgy gondolják, a pozitív események külső, ideiglenes és helyzethez köthető indokokkal magyarázhatók, míg a negatívak személyes, állandó és hosszútávon fennmaradó okokkal.  Az optimista magyarázó stílussal rendelkező személyek a pozitív történéseket internalizálják a jövőre nézve is, hiszen azok bekövetkezését belső és személyes okokkal magyarázzák, vagyis úgy érzik, kontrollálni tudják a bekövetkező eseményeket. A negatív események externalizálásán és racionalizálásán keresztül képesek a pozitív attribúció fenntartására nehéz helyzetek esetén is (Luthans és mtsai, 2007, Seligman, 1998).

 

Korábban az optimizmust egyesek olyan diszpozicionális jellemzőnek tartották, amely hajlamossá teszi az egyént arra, hogy a kedvező kimenetelben bízzon a jövő eseményeit tekintve (Scheier és Carver, 1987). Az optimizmust összefüggésbe hozták olyan pozitív tényezőkkel, mint a testi-lelki jóllét, a hatékony megküzdőképesség és az egészségviselkedés. Az irreális optimizmus ugyanakkor túlzott kontrollérzettel, kockázatvállalással járhat, ezért az optimizmus rugalmas alkalmazása lehet célravezető (Peterson, 2000).

 

Optimizmus és pszichológiai tőke

A pszichológiai tőkéhez kapcsolódó optimizmus a Seligman-féle attribúciós megközelítésen alapul, reális és rugalmas, nem pedig egy illuzórikus kép arról, hogy minden kizárólag a lehető legjobban alakul-hat. „A pszichológiai tőke optimizmusa önfegyelmet, a múlt eseményeinek elemzését, a lehetőségek tervezését és prevenciós viselkedésre való hajlandóságot jelent. Emellett átfogóan egyesíti az optimizmus legtöbb korábbi elméletét és sokrétű jellemzőit” (Luthans és mtsai, 2007. 96.). A pszichológiai tőke vonatkozásában az optimista személyek képesek értékelni saját sikerüket és kontrollt gyakorolni az események felett anélkül, hogy túl nagy kockázatot vállalnának, vagy irreális elképzeléseik lennének a jövőre nézve. Ezen kívül fontos számukra, hogy fejlesszék képességeiket, megtalálják a lehetőségeket, és kudarc esetén tanuljanak hibáikból, vagyis összességében rugalmasan értelmezzék és kezeljék a helyzeteket, nem kizárólag külső vagy belső oktulajdonítással. Ez a fajta reális optimizmus hosszútávon jó teljesítményhez vezethet (Luthans és mtsai, 2007), valamint állapotjellegű és fejleszthető akár a már meglévő optimista attribúciós stílus további fejlesztésén keresztül, akár a pesszimista stílus átkeretezésével.

 

A remény

A remény bizalmat jelent saját hatóerőnkben, amely szükség esetén segít abban, hogy alternatív megoldásokat keressünk céljaink eléréshez (Snyder, 2002). A remény olyan pozitív gondolkodási mód, amelynek két összetevője a saját hatóerőnkben való hit (agency) és az ezáltal kialakuló bizalom abban, hogy céljaink elérhetők alternatív lehetőségeken (pathways) keresztül. Az akaraterő és elszántság motiválja az egyént arra, hogy új utakat keressen, miközben az új megoldási módok felderítésével nő a kontrollérzete és a hatóereje, vagyis ezek kölcsönös egymásra hatása növeli a kitartást és a reményt.

 

A remény hasonlít az optimizmushoz és az énhatékonysághoz annyiban, hogy mindegyik motivációról, kitartásról és kontrollérzetről szól, ugyanakkor különbözik is tőlük. Az optimista attribúciós stílustól eltérően a remény fogalma esetén hangsúlyosabb a célorientáció és a célhoz vezető lehetséges utak figyelembevétele, és magába foglalja az alternatív utak keresését is.  Az énhatékonyság és a remény közti fő különbség, hogy míg az énhatékonyság azt az érzetet kelti az egyénben, hogy képes véghezvinni adott dolgot (can), a remény azt jelenti, hogy semmiképp sem adja fel, és mindenképp el fogja érni a célját (will), vagyis az előbbi a képességre, az utóbbi pedig a szándékra utal.

 

Azok a személyek, akik probléma esetén meghátrálnak, és nem látnak semmilyen más lehetőséget a megoldásra, a reménytelenség, a tanult tehetetlenség (learned helplessness) (Seligman, 1998) felé közelítenek, amelynek ellenkezője a „tanult reményteliség” (learned helpfulness) (Luthans és mtsai, 2007. 67.). A reményteljes egyén ebben az értelemben képes reális, de kihívást jelentő célokat felállítani, aminek elérésében segíti őt az elszántsága és kontrollérzete.

 

Optimizmus és remény az iskolában

Az optimizmus a kihívások keresésében, a képességekben való hitben és a sikerek értékelésében nyilvánul meg, ami alapja lehet az iskolai jóllétnek és a jó tanulmányi eredményeknek. Az optimizmus magas szintjével rendelkező diákok könnyebben küzdenek meg az iskolai kihívásokkal (Boman és Yates, 2001), éppen ezért a tanároknak érdemes biztatniuk a diákokat arra, hogy több szempontból közelítsék meg a problémákat, ami egyúttal a reményt is erősíti (Snyder, 2002). Az énhatékonyság mellett az optimizmusra is hatással lehet a tanárok reális és építő jellegű visszajelzése, valamint kudarc esetén az erőfeszítés hiányának hangsúlyozása a képességek hibáztatása helyett. Az optimizmus növelheti a tanulási motivációt, ami hatással van az iskolai teljesítményre is. A reális optimizmus segít az események helyes értelmezésében, a pozitív aspektusok észrevételében és a hibákból való tanulásban (Schneider, 2001), vagyis összességében kedvezőbb tanulási feltételeket biztosít.

 

A remény és kitartás szintén meghatározó az iskolai eredményességben, hiszen ha a tanulók hisznek saját hatóerejükben és sikerességükben, valamint keresik a lehetséges megoldási módokat, és nem adják fel akadályok esetén, jobb tanulmányi eredményeket érhetnek el. Gilman és mtsai (2006) kamaszokkal végzett vizsgálatukban arra jutottak, hogy a remény magas szintje nemcsak jobb osztályzatokkal jár együtt, hanem az élettel való elégedettséget is növeli, valamint csökkenti az érzelmi distresszt, vagyis a teljesítmény mellett a pszichológiai jóllétre is hatással van. Mindezek alapján a remény és az optimizmus bátorítása az iskolai élet elengedhetetlen feladatának tűnik.

 

---

Olvassa el a Pszichológiai tőke az iskolában és a munkaerőpiacon című témahét további cikkeit:

A pszichológiai tőke fogalma

Az énhatékonyság

A reziliencia

A pszichológiai tőke fejlesztése az iskolában - gyakorlatok, lehetőségek

---

Felhasznált irodalom:

• Boman, P. & Yates, G. C. R. (2001). Optimism, hostility, and adjustment in the first year of high school. British Journal of Educational Psychology, 71(3), 401–411. Gilman, R., Dooley, J. & Florell, D. (2006). Relative levels of hope and their relationship with academic and   psychological   indicators   among   adolescents.   Journal of Social and Clinical Psychology, 25(2), 166–178

• Luthans, F., Yousseff, C. M. & Avolio, B. J. (2007). Psychological captial: Developing the human competitive edbe: New York: Oxford University Press.

• Peterson, C. (2000). The future of optimism. American Psychologist, 55(1), 44–55.

• Scheier, M. & Carver, C. (1987). Dispositional optimism and physical well-being: The influence of generalized outcome expectancies on health. Journal of Personality, 55(2), 169–210.

• Schneider, S.  L.  (2001).  In search of realistic optimism. American Psychologist, 56(3), 250–263.

• Seligman, M. (1998). Learned optimism. New York: Pocket Books.

• Snyder, C. R. (2002). Hope theory: Rainbows in the mind. Psychological Inquiry, 13(4), 249–275.