European Commission logo
Utwórz konto
Można wpisać wiele słów, odzielając je przecinkami.

EPALE - Elektroniczna platforma na rzecz uczenia się dorosłych w Europie

Blog

Blog

A séta segít gondolkodni

TreeImage.
Rita Karcagi

A karantén alatt – miközben sétáltam - regeteg embert láttam sétálgatni, kóborolni a szabadban, olyan helyeken is, ahol eddig a madár sem járt. Normál helyzetben is jó lenne többet gyalogolni, hiszen sok haszonnal jár az agyunk számára is.

 

Mi köze a sétának a gondolkodáshoz, tanuláshoz?


A tanulásban, a gondolkodásban nagy segítség a séta, a mozgás, ahogy ez kiderül a Miért segít a sétálás gondolkodni? című cikkből is.
Persze ez egy köztudott tény, hiszen az értelmező szótárban is olvashatjuk, hogy „Kiszellőzteti a fejét, az agyát: friss levegőre megy, hogy feje, agya pihentebb, tisztább legyen.”
Azonban kísérletekkel is igazolták, hogy séta közben és után az embernek „frissebb az agya”, jobb a memóriája, jobban tud figyelni. A szív a mozgás által gyorsabban ver, ezáltal több vér és oxigén jut az agyba is. A mozgásmódunk és a gondolataink együtt változnak. A gyors zene gyorsabb futásra motivál, a hangos és gyors zene vezetés közben a gázpedál erősebb nyomására sarkall. Azonban a saját tempónkban sétálás természetes visszajelzése a mentális állapotunknak. Nem úgy, mint a biciklizés, vagy bármely más, gyorsabb közlekedési eszköz.
Amikor ténfergünk, sétálunk, a lábunk természetesen rezeg, ingadozik a hangulatunkkal, a belső beszédünk ritmusával, ütemével. Ugyanakkor a gondolatainkat is változtatjuk a séta gyorsításával vagy lassításával. Mivel nem kell sok tudatos erőfeszítést tenni a gyaloglás során, a figyelmünk bóklászhat. Ez az a mentális állapot, amikor új ötleteink keletkeznek, vagy hirtelen megértünk egy problémát.
Az egyik kísérletben metafórákat kellett alkotniuk a résztvevőknek. Ez a művelet a sétálók 95%-ának sikerült, míg az egy helyben ülők közül csak 50%-nak. Egy másik kísérletben hétköznapi tárgyak (pl. gomb) nem tipikus használatán kellett ötletelni. A sétálók néggyel-hattal több új alkalmazást találtak az eszközhöz, mint az ülők.

 

Séta közben nehéz koncentrálni

 

Mikor nem működik a sétálva gondolkodás? Amikor valamilyen kérdésre egyetlen helyes válasz elfogadható, a sétálás hátránynak bizonyult, nem segített a koncentrálásban. Viszont egy rövid séta után jobban fog menni az összpontosítás, sőt közben valami régóta foglalkoztató probléma megoldására is váratlanul rádöbbenhetünk.

 

Az eredeti cikk olvasása után elképzeltem, hogy milyen jótékony hatása lehet annak, ha a tanulásunk helyszínére is a magunk tempójában sétálva megyünk, majd onnan gyalog távozunk, miközben a fejünkben az elhangzott ismeretek cikáznak.

Login (9)

Komentarz

TreeImage.
Rita Karcagi
czw., 10/01/2020 - 12:07

Köszönöm a hozzászólásokat! Örülök, hogy mások is szeretnek sétálni. A gyerekeknél is nagyon jól működik. Sokkal nyugodtabbak lesznek az ő "dolgozó helyükről" hazasétálva, és közben még érdekes dolgokat is mesélnek.
Login (0)
TreeImage.
Alexandra Szabo
Community Contributor (Bronze Member).
śr., 09/30/2020 - 11:58

Egyetemista koromban sokszor sétáltam haza az órák után, ahogy a cikkben akkor "emésztettem" meg az aznap hallottakat.
Az eredeti cikkben olvasható, hogy séta közben a szívverés felgyorsul, jobb a vérellátása nem csak az izmoknak, hanem az agynak is. Erre akkor nem gondoltam, hogy tudományos magyarázata van annak, hogy a hazafelé sétálás segített az aznap hallottak feldolgozásában és megértésében.

Login (0)

Users have already commented on this article

Chcesz zamieścić komentarz? Zaloguj się lub Zarejestruj się.

Want to write a blog post ?

Nie wahaj się!
Kliknij poniższy link i opublikuj nowy artykuł!

Najnowsze dyskusje

Profile picture for user mdybala.
Małgorzata Dybała

Zrównoważony rozwój i uczenie się dorosłych: co dalej z zielonymi umiejętnościami?

Dołącz do nas, aby zastanowić się nad zielonymi umiejętnościami jako sposobem radzenia sobie ze złożonymi, wzajemnie powiązanymi kwestiami, takimi jak zmiany klimatu i wyzwania środowiskowe.

Więcej
TreeImage.
Karolina MILCZAREK

Świadomość finansowa w czasach kryzysu

Dołącz do naszych ekspertów, żeby poznać świat polityki finansowej i jej społecznych skutków.

Więcej
TreeImage.
Karolina MILCZAREK

Wspieranie podstawowych umiejętności w Europejskim Roku Umiejętności

Inwestowanie w umiejętności podstawowe w ramach Europejskiego Roku Umiejętności jest nieuniknione, aby zapewnić osiągnięcie jego celów.

Więcej

Latest News

Nadchodzące wydarzenia