A korai iskolaelhagyás egyik következménye, hogy a fiatalok funkcionális írni-olvasni tudás nélkül hagyják ott az iskolát. Ebben a blogbejegyzésben David Mallows tematikus koordinátor azt vizsgálta meg, mit jelent ez a társadalmunkra nézve, és miért fontos.

Az európai felnőttképzés elektronikus platformja (EPALE) ebben a hónapban kiemelten foglalkozik a végzettség nélküli iskolaelhagyással. Valószínűleg főként arról folyik majd a diskurzus, hogy a fiatalok milyen okok miatt nem fejezik be felső középiskolai tanulmányaikat. Ebben a blogbejegyzésben viszont nem a végzettség nélküli iskolaelhagyás okait szeretném fejtegetni, és nem is olyan stratégiákat kívánok tárgyalni, amelyekkel az iskolák talán csökkenthetik a lemorzsolódó gyermekek számát. Az európai felnőttképzés elektronikus platformján (EPALE) az iskoláskorú gyermekek helyett sokkal inkább azokkal a fiatalokkal kívánok foglalkozni, akik az iskolából kikerülve elfoglalják helyüket a felnőtt társadalomban, ezért azt vizsgálom, hogy a végzettség nélküli iskolaelhagyás milyen következményekkel járhat számukra és a felnőttoktatásra nézve.

A funkcionális írni-olvasni tudás környezetfüggő

Sok fiatal az előtt hagyja el az iskolát, hogy megszerezte volna a szükséges írás- és olvasáskészséget ahhoz, hogy teljes értékű tagja legyen a társadalomnak. A funkcionális analfabetizmust az egyszerű analfabetizmussal szemben esetenként nagyon nehéz felismerni. A szöveg dekódolása és felolvasása szellemileg olyannyira megterhelő lehet egyesek számára, hogy a valódi jelentés megfejtésére már nem marad elegendő kapacitásuk. Ezért előfordulhat, hogy valaki fel tudja olvasni a szöveget, de nem tudja értelmezni az olvasottakat és kivonatolni belőle a lényeget. A funkcionális analfabéták tehát gyakran belesimulnak a társadalomba. Sok esetben boldogulnak, néha még akár sikeresek is lehetnek, gyenge írás- és olvasáskészségük azonban korlátozza őket abban, hogy kapcsolatot teremtsenek a körülöttük lévő világgal.

Fontos megkülönböztetni az analfabetizmust, vagyis az írás- és olvasáskészség teljes hiányát, illetve a funkcionális analfabetizmust, amely esetben az írás- és olvasáskészség ugyan megvan, de nem kellően fejlett a mindennapi élet követelményeinek teljesítéséhez. Az UNESCO meghatározása szerint funkcionális írástudó az a személy, aki képes gyakorolni „mindazokat a tevékenységeket, amelyek írástudást igényelnek ahhoz, hogy csoportja és közössége hatékonyan működjön, és az írás-, olvasás- és számoláskészséget képes folyamatosan használni saját és közössége fejlődése érdekében”. Ez a fogalommeghatározás elismeri, hogy az írástudás nem egyetemes készségek összessége, amely független a felhasználás társadalmi kereteitől. Az írástudás ezzel szemben nagyban is függ a keretektől: a társadalmi és szakmai környezeten múlik, mit és mennyit kell (szeretnénk) olvasni. Egy felnőtt akkor tekinthető funkcionális analfabétának, ha saját egyedi társadalmi és szakmai közegében nem tud megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. A felnőttekkel szemben támasztott elvárások persze folyamatosan változnak – csak azért, mert valaki egyszer funkcionálisan írástudó volt, még nem biztos, hogy igazodni tud a korábbiaktól eltérő, új elvárásokhoz, és megőrzi a funkcionális írástudás képességét.

Változnak az írni-olvasni tudással kapcsolatos elvárások

A végzettség nélküli iskolaelhagyók olyan fiatalok, akik már nem tanköteles korúak és nem fejezték be felső középiskolai tanulmányaikat. Számos európai felnőttnek lehetősége van különböző formában második esélyt nyújtó oktatásban részt venni, hogy ezzel pótolja a végzettség iskolaelhagyás miatti hiányát. Az ilyen jellegű programok keretében fejleszthetik írás- és olvasáskészségüket, és olyan szakképzettséget szerezhetnek, amely egyenértékű a korábban meg nem szerzett végzettséggel. A legtöbb európai országban viszont valójában az érintettek többnyire már évekkel korábban abbahagyták a tanulmányaikat, így az iskolai végzettség már csekély jelentőséggel bír számukra, ráadásul az írni-olvasni tudásukkal kapcsolatos elvárások is eltérhetnek az iskoláskorú gyermekekkel szemben támasztott követelményektől.

A funkcionális analfabéta felnőtteknek valószínűleg megvannak a módszereik arra, hogyan boldoguljanak a mindennapi életben. Ilyen módszer lehet például, hogy kerülik azokat a helyzeteket, amikor írott szöveggel találkozhatnak („sajnos otthon felejtettem a szemüvegem”). Feltehetőleg azért folyamodnak ilyen megoldásokhoz, hogy ne derüljön ki róluk, hogy nehezükre esik megérteni a szöveg jelentését, és annak megfelelően válaszolni. A funkcionális analfabetizmussal küzdő felnőttek annak is megtalálhatják a módját, hogy másokkal együtt dolgozzanak. Ez utóbbi esetben a funkcionális analfabéta felnőtt más készségekkel kompenzálhatja az írástudás hiányát („töltsd ki az űrlapot, addig én lerakodom a teherautót”).

Ahogy a fentiekben már írtam, ez a blogbejegyzés a felnőttek szemszögéből taglalja a végzettség nélküli iskolaelhagyást, tehát olyan felnőttekkel foglalkozik, akik idő előtt abbahagyják tanulmányaikat, és ennek következtében nem rendelkeznek a tőlük elvárt készségekkel és tudással. Azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a funkcionális analfabetizmus nemcsak a következménye, de sokszor a fő oka is a végzettség nélküli iskolaelhagyásnak. A legtöbb oktatási rendszerben egyszerűen az az alapfeltételezés, hogy a gyermekek a kezdeti írás- és olvasástanulási időszak végére bizonyos fokú funkcionális írni-olvasni tudással rendelkeznek. Ezért szükség van olyan iskolákra, amelyek a kezdeti tanulási időszakot követően is kiemelt hangsúlyt fektetnek az írni-olvasni tudásra. A különböző tantárgyak gyakran összetett követelményeket támasztanak a diákokkal szemben az írni-olvasni tudás terén, és a nehezen teljesítők számára gondot okoz a szövegmegértés és az elvárásoknak való megfelelés. Tennünk kell azért, hogy a tanköteles kor végére minden gyermek rendelkezzen bizonyos fokú funkcionális írni-olvasni tudással.

Funkcionális írni-olvasni tudás a felnőttoktatásban

Ami tehát a felnőttoktatást illeti, ha megtudjuk, hogy valamely potenciális tanuló végzettség nélkül hagyta el az iskolát, akkor körültekintően mérjük fel írni-olvasni tudását, mindenekelőtt azt vizsgálva, mihez van szüksége az írni-olvasni tudásra, de ugyanilyen fontos az is, hogy vele együtt tárjuk fel, mit szeretne elérni. Arra kell fényt derítenünk, mely területeken kell funkcionálisan írástudónak lennie, illetve mely területeken szeretne funkcionálisan írástudóvá válni. A végzettség nélküli iskolaelhagyók között vannak olyanok, akik felnőttként sikeressé váltak a választott szakterületükön, és felnőttkorukban megszerezték a szükséges írás- és olvasáskészséget. Mások számára azonban a gyenge írni-olvasni tudás jelentős akadálya lehet annak, hogy kiaknázzák a bennük rejlő tényleges potenciált. Őket kell tehát bevonni a felnőttoktatásba.

David Mallows 30 év tapasztalattal rendelkezik a felnőttoktatásban tanárként, tanárképző szakemberként, vezetőként és kutatóként. Korábban a londoni UCL Institute of Education felnőttek írni-olvasni és számolni tudásával foglalkozó nemzeti kutatási és fejlesztési központjának kutatási igazgatója volt, jelenleg az EPALE portálon az alapkészségekkel foglalkozó európai hálózatot az élethez szükséges készségekért felelős témakoordinátorként képviseli.