- Évek óta figyelemmel kísérem „a távolból”, a közösségi médián keresztül a munkásságát. Látom, mennyire elhivatottan képviseli az önvédelmi oktatás fontosságát. Úgy vélem, hogy szakmai közösségünknek is érdekes lehet az az út, ami idáig vezetett. Hogyan mutatná be önmagát?

Kovács Ildikó vagyok, önvédelmi instruktor. Közel két évtizede űzök többféle harcművészeti stílust és küzdősportot, több mint tíz éve pedig speciális, női önvédelmi képzéseket is tartok. Évente mintegy 200 előképzettséggel nem rendelkező tanítványt készítek fel fizikálisan és mentálisan. A képzéseimen elsajátított védekező technikákat a résztvevők éles helyzetekben is eredményesen alkalmazzák.
A mottóm szerint az önvédelem olyan tudás, amit mindenkinek el kellene sajátítania.

- Pályaorientációs szempontból hogyan alakultak a kezdetek?

Sporttagozatos általános iskolába jártam, és bár nagyon szerettem a biológiát, mégsem gimnáziumba, hanem szakközépiskolába mentem tovább, mivel a szüleimnek az volt az elvük, hogy legyen egy szakma és egy érettségi a kezemben. A továbbtanulás egyértelmű célom volt, az azonban, hogy merre tovább, már kevésbé volt biztos. Jó kiindulópont volt, hogy nagyon szerettem rajzolni és a matematika is közel állt hozzám, így a műszaki vonal remek ötletnek tűnt. A műszaki főiskola vége felé olyan tantárgyakban tudtam elmélyülni, amelyek aztán igazán felkeltették az érdeklődésemet; ilyen volt a döntéselmélet, a pszichológia, a marketing, a mikro- és makroökonómia. Szerettem volna ebben magasabb szinten is ismereteket elsajátítani, így a főiskola után elvégeztem egy HR képzést is, humán erőforrás szakértői másoddiplomát szereztem egyetemi szinten.

- Ez önmagában is egy szép képzési ív, de hogyan jött a képbe az önvédelem?

A főiskolás évek alatt kezdődött el a küzdősportos életem, ami azóta is végigkísér. Kezdetben egy nagyon erős hobbi volt, a másoddiploma megszerzése után azonban úgy éreztem, hogy ebben sokkal több lehetőség van, így egy sportedzői képzést is elvégeztem. Most saját vállalkozásomban tevékenykedem és ezt az edzői végzettségemet kamatoztatom egy olyan speciális területen, ahol kevesek tudnak igazán professzionális szinten oktatni. A női önvédelmi képzést saját magam állítottam össze, tehát egy speciális, általam kifejlesztett, 2011-ben akkreditált rendszerről beszélünk, amely azóta is hölgyek százainak nyújt segítséget.

- Úgy tűnik számomra, hogy az előzetes tudások egyfajta szinergiájának köszönhető, hogy valami újat hozott létre, amit teljes hitelességgel képvisel. Bár a műszaki főiskolából nem vezet egyenes út oda, amit most csinál, de mégis, ott kelt életre az a tudásvágy, ami aztán további tanulásra ösztönözte. Jelenleg milyen szerepe van az életében a tanulásnak?

A jelenlegi munkámmal kapcsolatban nagyon sokféle tudást és érdekes tapasztalatot gyűjtöttem össze az évek során. Az önvédelem meglátásom szerint elválaszthatatlan a pszichológiától, hiszen szerves részét képezi a viselkedés tanulmányozása, a bántalmazó és az áldozat szerepkörök feltérképezése, a személyiségjegyek, és az is, hogy az egyének a különböző helyzetekben hogyan reagálnak. A pszichológia területén próbálok folyamatosan tanulni, tájékozódni és természetesen különösen nagy figyelmet fordítok a kriminálpszichológiára is. Törekszem arra, hogy olyan kapcsolatokat alakítsak ki szakértőkkel, amelyek hozzátesznek az én munkámhoz, kapcsolódnak a tevékenységemhez. Ilyenek lehetnek a büntetés-végrehajtásban dolgozó szakemberek, rendőrök, pszichológusok, kriminálpszichológusok. Elmondhatom, hogy szinte minden nap jó lehetőséget ad számomra a tanulásra.

- Mit javasol azoknak a felnőttként váltanának pályát? Merre induljanak?

Ha van egy olyan tevékenység, amit az ember nagyon szeret, amiben úgy érzi, hogy igazán jó, amit nem teherként él meg, hanem éppen ellenkezőleg, feltölti, akkor mindenképpen érdemes jobban elmélyülni benne. Idővel akár szakértőjévé is válhatunk ennek a területnek, és képesek leszünk arra, hogy azt a biztos, stabil keretrendszert, amit egy fix munkahely jelent, elengedjük. Ez nyilván egy hosszabb folyamat, én magam sem azonnal engedtem el a part biztonságát, de ha valóban érezzük magunkban a potenciált, akkor meg tudjuk hozni azokat a döntéseket, amiknek köszönhetően valóban azzal foglalkozhatunk, amit igazán szeretünk. És akkor nem fog számítani, hogy milyen nap van vagy hány óra, szabadnak és teljesnek érezzük magunkat.

- Végül szeretném megkérdezni, hogyan tekint a felnőttkori tanulásra általában véve? Úgy mint egy eszközre, ami segít a céljaink elérésében, vagy többről van szó?

Fantasztikus dolognak tartom azt, hogy megélhetjük minden napunkat úgy, hogy valami új ismeretet szerezhetünk. A felnőttkori tanulás egy természetes dolog kell, hogy legyen. Minél többet tanul az ember, annál jobban látja azt, hogy mennyi mindent nem tud. Szerintem érdemes a tanulásra is hobbiként tekinteni, ne plusz kötelezettségként éljük meg, hanem tekintsük rá úgy, hogy ettől sokkal többek lehetünk!

- Köszönöm az interjút, és sok sikert kívánok elhivatott munkájához!