Skip to main content
Resource Details
Ресурс

Az időskori non-formális ismeretátadás egy új módszertani megközelítésből

A múzeumi szakemberek a nyugdíjasokra olyan társadalmi rétegként tekintenek, akik a nyugdíjazást követően többlet idővel rendelkeznek, és az így felszabadult időkeretet szívesen fordítják kultúrafogyasztásra, melynek részét képezi az aktív múzeumba járás.

A 21. századi múzeumlátogatási szokások azonban megváltoztak, amikre a múzeumoknak reagálniuk kell. Kiállításaikat, programjaikat minél inkább a látogatók igényeire kell szabniuk. Ez új módszerek megjelenéséhez, elterjedéséhez vezetett. Mindez azonban nem jár automatikusan együtt azzal, hogy az új módszereket alkalmazó programok minden látogatói réteget meg tudnak szólítani.

Hiába hisszük és valljuk, hogy a Homo Ludens, a játékos ember minden látogatóban benne rejlik, ha magukban a látogatókban van egyfajta gát. Az ilyen típusú előítéletek felszámolása nem megy egyik napról a másikra. A Déri Múzeum tagintézményében, a Debreceni Irodalom Házában már harmadik éve készülünk a Múzeum Éjszakájára gamifikált múzeumi nyomozással. Úgy tapasztaljuk, hogy ez a szisztematikus rendszeresség lassan meghozza gyümölcsét. A korábban vonakodó korcsoportok közül is egyre többen mernek, akarnak a programban részt venni, ami során a belefeledkezés és a flow-élmény mellett új ismeretekkel is gazdagodnak. A játék ugyanis komoly százalékban épít valós, megtörtént eseményekre. Így korábbi ismereteik rendszerezésre, új ismeretekkel való kibővítésre kerül. A múzeum ezáltal nemcsak az élményszerzés színtere, hanem a már meglévő módszerek mellett új módszerek alkalmazásával az időskori non-formális, direkt és indirekt tanulást is elősegíti.

Resource Details
Resource author
Aranyi Fruzsina
Најпопуларније дискусије
Чланци
Земља
Датум објављивања
Language of the document
Login (2)

Want to add a resource ?

Don't hesitate to do so! Click the link below and start posting a new resource!