Skip to main content
Event Details
4 May
2018

IV. Tanulás, tudás, innováció 2018. Konferencia - A nemtudás horizontjai: erőforrás vagy veszélyforrás

Hungary
Budapest
to

A konferencia célja, hogy összekapcsolja a tudományos kutatókat, a szakértőket és a gyakorló szakembereket, és a kapcsolódásból létrejövő tudást hozzáférhetővé tegye az érdeklődők számára. A délelőtti plenáris előadások - az akadémiai szféra és a gyakorlati szakemberek nézőpontjából - a tudás és nemtudás fogalmának és problematikájának körüljárását vállalják, a  délutáni három workshop pedig a nemtudás témaköre kapcsán a  coaching emberi erőforrás fejlesztésben mutatkozó módszertani jelentőségével, a közösségi tudás, és a felnőttkori tanulás, mint erőforrás kérdésével, az akadályozottság dimenzióival és a munkaerőpiac tudással kapcsolatos elvárásaival foglalkozik.  

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

​Helyszín: ELTE PPK, 1075 Budapest, Kazinczy u. 23-27.

Tervezett program:

9.30 Regisztráció

ELTE PPK FTI és NMI stratégiai együttműködési szerződés sajtónyilvános aláírása

10.00-10.20 Megnyitó

10.20-12.00 Plenáris előadások:

  • Pléh Csaba akadémikus, az MTA Közoktatási Bizottság elnöke, a Közép-európai Egyetem vendégprofesszora: A tudás fogalma a mai pszichológiában
  • Fábri György dékánhelyettes, habilitált egyetemi docens, ELTE Pedagógia és Pszichológia Kar: A Mindent Nem-tudás Egyeteme
  • Szabó Gabi Master Certified Coach, International Coach Federation Magyar Tagozat alelnöke: A nemtudás élvezete

12.00-13.00 Szendvicsebéd, Hallgató munkák poszterkiállítása

13.00-15.00 Szekciók

1. A nemtudás és a coaching

2. A nemtudás különböző nézőpontból

3. Tudás és nemtudás a közösségi művelődésben

Event Details
Stanje
As planned
Vrsta dogodka
Konferenca
Št. projekta EU
580055-EPP-1-2016-1-HU-EPPKA2-EPALE-NSS
Vrsta organizatorja
Dogodek NSS
Organiser name
ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet
EPALE Magyarország
Registration URL
Kontaktni podatki
fti@ppk.elte.hu
Ciljna skupina
Profesorji, študenti, raziskovalci na področju andragogike
Projekti in partnerstva
Oblikovalci politik
Plačilo za udeležbo
Ne

Imate v mislih dogodek?

Ne oklevajte! Kliknite spodnjo povezavo in predlagajte dogodek!

Zadnje razprave

Spletna razprava EPALE: razvoj digitalnih spretnosti, kot priložnost dostopa za učenje

Od aprila do junija se EPALE posveča razvoju digitalnih spretnosti, kot priložnosti dostopa za učenje in tej tematiki bo posvečena tudi letošnja druga spletna razprava.

Več