Mergi la conţinutul principal
Resource Details
RESURSĂ

A múzeumi kultúraközvetítés új lehetőségei

A múzeumok kultúraközvetítő tevékenysége az utóbbi 15-20 évben jelentősen megváltozott. Ebben komoly szerepe volt a gazdasági folyamatoknak, de ezzel együtt változott a társadalmi közeg, a helyi közösségek elvárása is. Az évezred elején a múzeumi szakemberek és az ezzel a területtel foglalkozó oktatási intézmények oktatói is felismerték, hogy a klasszikus, elsősorban a közoktatáshoz kapcsolódó kiállításokat, rendezvényeket érdemes kiegészíteni a felnőtteknek szóló tartalmakkal.

A felnőttnevelés és a múzeumi tevékenységek összekapcsolásával jött létre a múzeumandragógia és a múzeum-gerontagógia, mint új irányzat a felnőtt lakosság megszólítására. Az akkori elgondolás sikeresnek bizonyult, egyre több múzeum ismerte fel a változtatás szükségességét, vállalta fel tudatosan a teljesen új módon felépített, kifejezetten felnőtteknek szóló programok indítását. Ehhez nagy segítséget jelentett a Múzeumok éjszakája című kezdeményezés, aminek eredményeként a helyi közösségek megismerhették a múzeumok legújabb kiállításait, közösségi eseményeit. Többek között megjelentek a kifejezetten nyugdíjasoknak összeállított tárlatok személyre szabott vezetéssel. A kezdeti sikerek után több helyen újragondolták a múzeumi kultúraközvetítést, teljesen új megvilágításban élmény szintű rendezvényeket indítottak, erősítették az interaktivitást.

Azt látjuk, hogy mindez új szemléletű közönségkapcsolatot, és új típusú ismereteket és az ezekkel felvértezett szakembert igényel a későbbiekben. Fontos feladat, hogy a potenciális látogatókat megfelelő eszközökkel érjék el, és találják meg azokat a programokat, amiken keresztül a folyamatos, visszatérő látogatás is megoldható.

Resource Details
Resource author
Dr. Habil. Szabó József
Tipul de resursă
Articole
Data publicării
Limba documentului
Login (1)

Want to add a resource ?

Don't hesitate to do so! Click the link below and start posting a new resource!