chevron-down chevron-left chevron-right chevron-up home circle comment double-caret-left double-caret-right like like2 twitter epale-arrow-up text-bubble cloud stop caret-down caret-up caret-left caret-right file-text

EPALE - Pjattaforma Elettronika għat-Tagħlim għall-Adulti fl-Ewropa

Blog

Henrik Zipsane svéd felnőttképzési jó gyakorlata

29/06/2020
minn Györgyi Bajka
Lingwa: HU
Document available also in: EN FR DE

Henrik Zipsane

1956-ban születtem, és 2019 óta az Európai Múzeumi Akadémia igazgatója vagyok. Korábban (2002–2019) a Jamtli Alapítvány vezérigazgatója voltam – ez egy közép-svédországi kulturális örökségvédelmi szervezet, amely egy nagy és három kisebb múzeumért felelős. 2005-ben társalapítóként, majd vezető kutatóként dolgoztam a Skandináv Örökségvédelmi Oktatási és Kreativitási Központban, a kulturális örökség megismerését aktív részvételen keresztül ösztönző kutatási és fejlesztési szervezetnél. Az 1987–2001 közötti időszakban a dániai Farum község helyi levéltár- és múzeum igazgatója is voltam.

Jelenleg a Linköpingi Egyetem örökségvédelmi tanulmányokkal és regionális fejlesztéssel foglalkozó vendégprofesszora és a Glasgow-i Egyetem Pascal Obszervatóriumának szakkonzultánsa vagyok, továbbá az Európai Kulturális Szakértői Hálózat szakkonzultánsaként is dolgozom. Az Európai Bizottság és a svéd kormány megbízásából kultúráért és felnőttképzésért felelős szakértőként látok el feladatokat. A Culture Action Europe és az Európai Bizottság kulturális hozzáférésről szóló párbeszédprogramjának igazgatósági tagja voltam, valamint az Aarhusi Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában szerzett neveléstudományi és történelemtudományi PhD-fokozattal rendelkezem. Az utóbbi években folytatott kutatásaim során elsősorban ahhoz kapcsolódó kérdésekkel foglalkoztam, hogy a kulturális örökség hogyan hasznosítható a regionális fejlesztés és az egész életen át tartó tanulás során.

 

Sok éven át foglalkoztam a felnőttképzés kérdéseivel különböző kulturális örökségvédelmi szervezeteken belül, és számos projektben részt vettem az Európai Unió és az Északi Tanács programjainak keretében.

2016-ban hallottam az EPALE-ről a Svéd Nemzeti Oktatási Ügynökségen keresztül. 2017 óta aktív tagja vagyok az EPALE-nek. Az EPALE-t elsősorban arra használtam, hogy naprakész információkat szerezzek a munkámmal kapcsolatos fontos trendeket és fejleményeket illetően. Nagyon örülök, hogy a weboldal most már ilyen hatékonyan működik. Ez rendkívül fontos ahhoz, hogy még több kolléga használja aktívan az EPALE-t; minél több kolléga minél aktívabban használja, annál értékesebbé válik az EPALE.

 

A koronavírus tanulságai – érdekes múzeumpedagógiai stratégiák

Világszerte a legtöbb múzeum már hónapok óta zárva tart. A múzeumok nemcsak foglalkoztatási és pénzügyi problémákkal küzdenek, hanem egyszerűen nem szoktak hozzá a látogatóközönség hiányához. Ez nem csoda, hiszen alapvetően az emberekért vannak.Padovai Egyetem és a Glasgow-i Egyetem munkatársainak közreműködésével az Európai Múzeumi Akadémia a technológia segítségével azt figyeli, hogy a múzeumok hogyan reagálnak a Covid19-világjárvány okozta helyzetre. Bár még csak két hónapja dolgozunk ezen a kezdeményezésen, már most is van néhány érdekes megfigyelésünk, amelyek esetleg innovatív múzeumi megoldásokat sugallhatnak a jövőre nézve.

Először is azt állapítottuk meg, hogy a múzeumok minden eddiginél nagyobb aktivitást mutatnak az interneten és a különböző közösségimédia-csatornákon. A jelenlegi világjárvány következtében a múzeumok jelentős fejlesztéseket valósítottak meg a nagyközönség eléréséhez szükséges digitális eszközök használata terén. Ez egy igen jelentős mértékű fellendülés, és talán nem túlzás azt állítani, hogy a Covid19-világjárvány többet tett a múzeumok digitális fejlesztése érdekében, mint az elmúlt két évtized rengeteg programja és projektje. A múzeumok által megvalósított digitális kezdeményezések többségének célja többnyire az, hogy a gyűjteményüket könnyebben meg lehessen tekinteni a weboldalukon. Ez természetesen sokféle módon érhető el. Véleményem szerint viszont szembeötlő, hogy ha a múzeumok valóban a nagyközönséget kívánják megcélozni, és nem csupán a szűk elitet, akkor minden eddiginél fontosabbak lesznek az interaktivitást és aktív részvételt ösztönző megoldások.

  • A klasszikus múzeumi környezetben történő digitális kapcsolatteremtésnek egy érdekes példája a koppenhágai Design Múzeum igazgatójának, Anne-Louise Sommernek a múzeum tárlatában tett látogatása. Az igazgató Finn Juhl művésztervező rajzait és akvarelljeit mutatta be a közönségnek. A látogatásról felvétel készült, és immár megtekinthető a YouTube-on. Az igazgató jól érthető magyarázatot ad a gyűjtemény egy részéről. Ez a múzeum gyűjteményének számos tárgyát mutatta be digitálisan, amelyek során a szakértők elmagyarázzák az adott tárgyak történetét. Mindez hihetetlen fontos része a klasszikus múzeumi élménynek.

 

Egyszerűen fantasztikus! Biztos vagyok benne, hogy a hozzám hasonló többi múzeumrajongó is imádni fogja.

Persze a nagyközönség számára ez csak olyan jellegű ajánlat, mint bármi más a tévéműsor-kínálatban: az ember azt néz, amit akar, és akkor, amikor akarja, de nem igazán befolyásolhatja az előadás tartalmát, nem vehet részt benne, és nem feltétlenül kap választ minden kérdésére.

  • De találhatunk egy teljesen más típusú digitális példát is: íme a Q42 ügynökség által létrehozott 360 fokos múzeumélmény az amsterdami Rijksmuseumban. Itt a digitális látogató szabadon kószálhat a kiállítótermekben, és a robotkamera sasszemén keresztül tekintheti meg a gyűjteményeket. Mindenki a saját ütemében nézegetheti a festményeket, és nyugodtan több-kevesebb időt tölthet az egyes kiállítótermekben, tetszése szerint. Itt tehát ténylegesen a látogató irányítja az élményt, ami ideális lehet azok számára, akik már eleve szenvedélyes rajongói az adott témának. Viszont tény, hogy a látogató végig egyedül kóborol, támpont nélkül, vagy legfeljebb passzív jellegű, szöveges útmutatásokkal.

A Covid19-világjárvány előtti régi szép időkben a hús-vér emberek élőben látogatták a múzeumokat. A legnépszerűbb múzeumok azok voltak, amelyek valamilyen formában interaktív élményt kínáltak: ezekbe a látogatók széles köre tódult, nemtől, kortól, kulturális háttértől, tanulmányoktól és társadalmi háttértől függetlenül. Az interaktivitás itt a leggyakrabban azt jelentette, hogy a kiállítótermekben képernyőket vagy egyéb digitális eszközöket találtunk, amelyek gombnyomásra életre keltették a kiállítást, és a látogató – többek között – szabadon böngészhetett és kereshetett. Az érdeklődő feltehetett kérdéseket, amelyekre a kiállítás maga megadta a választ, ezáltal befogadó környezetet alakított ki. Voltak olyan múzeumok is, amelyekben valódi emberek – néha akár jelmezekbe öltözve – találkoztak a látogatókkal. A múzeumokban világszerte egyre népszerűbb gyakorlat így „életre kelteni” a történelmet, különösképpen a népszerű szabadtéri múzeumokban és régészeti parkokban. De miképp lehet az efféle interaktivitást bevezetni egy digitális múzeumlátogatás során?
Eddig a múzeumok digitális kapcsolatteremtését illetően leginkább mennyiségi növekedést tapasztalhattunk, viszont a Covid19-világjárvány alatt több érdekes megoldás is született a nagyközönség bevonására.

  • Egy ilyen példa az írországi Museum of Childhood (A Gyermekkor Múzeuma) kezdeményezés, amelynek keretében hetente felkérnek gyermekeket, hogy az adott heti témának megfelelő rajzokat készítsenek. Ezeket aztán megjelentetik a múzeum weboldalán található digitális kiállítás keretében. Így tulajdonképpen a látogatók is a kiállítás társproducerei lehetnek, a gyermekek pedig épp olyan büszkék magukra, mint a szüleik. Természetesen a nagyközönség hozzájárulásait nem kell kizárólag a gyermekekre korlátozni.

  • Találtunk egy másik érdekes példát is, ami talán még inkább a digitális világba hozza az analóg múzeumi élményt. A dániai Randers Regnshov (Randers Esőerdő) kiállítás Facebookon keresztül biológiaórát tart iskolai osztályok számára. A program országszerte óriási sikert aratott. Az óra alatt a tanulók vagy a tanáruk szöveges üzeneteket küldhetnek a múzeumi előadónak, aki valós időben megválaszolhatja a kérdéseiket, illetve szintén valós időben kérdéseket is feltehet a közönség felé. Ezzel a múzeumlátogatás túlszárnyalja a megszokott digitális élményt: a valós életben megtapasztalható, interaktív, és lehetőséget kínál a múzeum számára, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen a látogatókkal. Ez egyértelműen áttörés a technológia alkalmazásában, és érdemes lesz figyelemmel kísérni a továbbfejlesztését más területeken is. Ez az oktatási ajánlat nem feltétlenül csak formális oktatásra, vagy egy adott célcsoportra korlátozódik. Felnőtteknek szóló, informális csoportos oktatásra is éppúgy alkalmas, akár bevándorlók számára, integrációs célokra, vagy egyszerűen csak érdekes élmények biztosítására is.

 

A Covid19-világjárvány rengeteg kényelmelenséget okozott, de talán néhány pozitív tanulságot is levonhatunk a 2020-as évből.

A távoktatás továbbfejleszthető, és érdekes látni a múzeumok részéről lassan, de biztosan jelentkező, egyre innovatívabb és izgalmasabb törekvéseket.

 

 


 

Nagyon várjuk, hogy hallhassuk az Ön történetét! Ossza meg saját történetét még ma!

Share on Facebook Share on Twitter Epale SoundCloud Share on LinkedIn Share on email