Pārlekt uz galveno saturu
News
Ziņas

Elindult a nevezés a 2020-as PET Kupa versenyre

Több mint egy évtizede rendszeresen érkezik külföldi eredetű kommunális hulladék a Felső-Tisza-vidék folyóin. Az árvizekkel szinte minden esztendőben jelentős mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le a Tiszán, levonulás után a szemét jelentős része az árterekben marad.

A probléma megoldásához országok közötti összefogásra, helyi közösségek aktivitására, ismeretterjesztésre, hagyományteremtésre, szemléletformálásra van szükség. 2013 óta ehhez járul hozzá a civil szférában tevékenykedő Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület kezdeményezése, a PET Kupa. A kezdeményezés célja a környezetbarát életforma, a környezettudatos magatartás népszerűsítése és a folyók természetes állapotának megőrzése . A PET Kupa elsősorban szemétszedési-, másodsorban gyorsasági és ügyességi hajósverseny. A PET KUPA egész évben zajló tevékenység, amelynek első szakasza szemétszedéssel és hajóépítéssel veszi kezdetét. A hajóépítésnél törekedni kell arra, hogy a PET hajók felhajtóerejét teljes egészében PET palackok adják. Ezek a palackok származhatnak a Tiszából, annak árteréből, vagy a környékbeli településeken folytatott szelektív gyűjtésből. A győztes az a hajóegység lesz, amely a verseny során a lehető legtőbb szemetet, újonnan feltérképezett, és online adatbázisba felvitt hulladékhegyeket gyűjti össze. A verseny szervezői az egyes kikötési helyeken előadásokról, hagyományőrző, honismereti programokról gondoskodnak. A versenyt követően az összegyűjtött hulladék fele visszakerül a körforgásba, ezért az önkéntesek a műanyagokat, a fémeket és az üveget külön csoportosítotják, hogy a legszakszerűbb módon tudják átadni a térségi közszolgáltatónak.

A Tisza árteréből származó hulladékokból kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődök. A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai vizek védelmének fontosságára, környezettudatosságra.

 

A PET KUPA versenyfelhívása itt olvasható: https://petkupa.hu/hu_HU/pet-kupa-versenyek-2020

 

 

Login (6)

Vai vēlaties pievienot ierakstu?

Nekavējieties!

Spiediet zemāk uz saites un sāciet veidot jaunu ierakstu!

Jaunākās diskusijas

EPALE 2021. gada tematiskie fokusi. Laiks sākt!

Mēs aicinām Jūs iesaistīties, dalīties ar viedokli, pieredzi, projektiem un idejām! Sāksim ar šo tiešsaistes diskusiju. Tiešsaistes diskusija notiks 9. martā no plkst. 11.00 līdz 17.00 pēc Latvijas laika. Rakstītu diskusiju ievadīs tiešraide ar 2021. gada tematisko fokusu iepazīstināšanu, un to vadīs Džina Ebnere un Aleksandra Kozira no Eiropas Pieaugušo izglītības asociācijas (EAEA), kurām to uzticēs EPALE Redakcijas padome.

Vairāk

EPALE diskusija: Pamatprasmju nodrošināšana cietumos

Kā izglītības iniciatīvas var labāk risināt cietumos esošo cilvēku pamatvajadzības? Kādi ir galvenie ieguvumi un problēmas attiecībā uz pamatprasmju apmācību cietumos? Diskusija notiks 17. decembrī (ceturtdien), tā sāksies plkst. 14.00 pēc Centrāleiropas laika un noslēgsies plkst. 16.00. Diskusijas ievadā būs 20 minūšu gara tiešraide ar starptautisku ekspertu piedalīšanos, kuri dalīsies savā pieredzē par minēto tēmu, tai sekos tiešsaistes diskusija līdz plkst. 16.00 pēc CET.

Vairāk