Skip to main content
Resource Details
Auðlind

XXVI. Multimédia az oktatásban online nemzetközi konferencia absztrakt kötete

2020-ban XXVI. alkalommal került megrendezésre a Multimédia az oktatásban nemzetközi konferencia, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Multimédia az Oktatásban Szakosztály szervezésében – viszont első alkalommal teljesen online módon: a rendezvény két napja alatt elhangzott plenáris előadások, a két párhuzamosan futó szekció, valamint a kötetlen beszélgetésekre megnyitott három virtuális tárgyaló is otthonról volt követhető.

A plenáris előadásokon a KIFÜ és a Dunaújvárosi Egyetem multimédia szolgáltatásai mellett a mesterséges intelligencia problémáiról hallhattak érdekességeket a résztvevők, többek között Szertics Gergelytől, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetőjétől, beleértve a szakterület jövőjét érintő fejlesztéseket is. Továbbá a VR előretörését mélyrehatóan elemző prezentációt is nyomon követhettek az érdeklődők. A különböző szekciókban elhangzott előadások számos ponton kapcsolódtak az aktuális kihívásokhoz.

Ez az absztrakt kötet az előadások kivonatait tartalmazza, amelyeket azért is javasolt áttanulmányozni, mert ez alkalommal a dedikált szakemberek mellett a diákok, szülők, tanárok legszélesebb köre is találhat olyan tapasztalatot, amely ismerős lesz számára – vagy olyan alkalmazást, amelyet maga is hasznosíthat az előadásokon bemutatottak közül.

 

Resource Details
Resource author
NJSZT - MMO
Gerð efnis
Greinar
Útgáfudagur
Language of the document
Login (2)

Users have already commented on this article

Login or Sign up to join the conversation.

Want to add a resource ?

Don't hesitate to do so! Click the link below and start posting a new resource!