Ugrás a tartalomra
Blog
Blog

A munkahelyi tanulás és képzések, mint munkaerő megtartó eszköz

"Munkahelyi képzésekkel a munkaerő megtartásáért?

Már szinte mindenki a bőrén érzi, hogy egyre nehezebb megfelelő munkatársat felvenni. Ezért a HR szervezetek fókuszába mára egyre inkább a munkaerő megtartása kerül, hiszen ezzel rengeteg, a fluktuációval járó költséget és energiát lehet megspórolni. A juttatások, a munkakörnyezet, az egészség, rugalmasság szempontjai mellett a nagyobb cégek mellett a KKV szektorban is mind nagyobb erőt tulajdonítanak a munkahelyi képzésnek mint a megtartás eszközének.

A munkahelyi tanulás előnyei 8 pontban:

1.      Egyéni fejlesztés

Egyfelől a tanulás karbantartja az agyat, javítja a memóriát, mozgásban maradnak a sejtszintű folyamatok, sőt, aki rendszeresen tanul felnőttként, tovább marad fitt és fiatal. Másfelől jó hatással van az önbizalomra, önbecsülésre, nem utolsó sorban az önéletrajzban is jól mutat, tehát tanuló munkatársaink mindenképpen elégedettebbek és értékesebbek lesznek.

2.      Motiváció

Emellett akit fejlesztenek, az fontosnak érzi magát a szervezetben, motiváltabb lesz a pozíciójában, csapatában. A képzés bizalmi kapcsolat munkáltató és munkavállaló között, mindkettejüknek perspektívát ad.

3.      Hatékonyabb munkavégzés

A munkahelyi képzések ma már fókuszáltan a napi munka megkönnyítését célozzák, az aktív, gyakorlati készségfejlesztés közben a tanulók érezni fogják, hogy könnyebben birkóznak meg a napi feladatokkal. Ha támogató oktatóval és testre szabott tartalommal van dolguk, nemcsak azonnal használható tudást szereznek, de folyamatos segítséget kapnak például prezentációk előkészítésében, e-mailek megválaszolásában vagy meetingeken való eredményes részvétel nyelvezetében.

4.      Kikapcsolódás, változatosság

A napi feladatok monotonitását megtöri például a nyelvóra, és amellett, hogy szervesen kapcsolódik a munkához, megmozgat, izgalmat jelent, várni lehet, kellemes színfoltja a napnak.

5.      Játék

Talán vicces, de a felnőttek tanulásában ugyanolyan kiemelt szerepe van a játékos feladatoknak, mint a kisgyerekeknél. A komoly felelősséggel járó és feszített munka mellett mi lenne izgalmasabb, mint játszani? A munkahelyi képzések szuper terepet adnak a játékoknak és az aktív tanulásnak!

6.      Csapatépítés

Csoportban tanulni az esetek 99%-ban vidám dolog, aktív feladatokkal, vidám kommunikációval telnek a nyelvórák, tréningek. Sokszor más oldaláról ismerhetjük meg a kollégáinkat, a pármunkák, csoportmunkák közben kialakul egy támogató kapcsolat, és az egészséges versengés is megjelenik, ami még jobb teljesítményre sarkall. A legtöbb képzés tehát egyértelműen formálja a csapatot, javítja az összetartást.

7.      Versenyhelyzetet

A tanulás, ahogy a gimiben vagy az egyetemen, komoly megmérettetés. Akár egynapos tréningen kell bizonyítani rátermettségünket, akár a nyelvtanulás folyamatában, biztos lehet benne a HR-es kolléga, hogy a kollégák között versengés lesz a legszorgalmasabb, legtöbb pontot elért, legjobban beszélő címért. Ez a fajta versengés felkavarja az állóvizet, pozitív hatást kelt és sokaknak igen motiváló.

8.      Lojalitás

A képzések felsorolt hatásai miatt az a szervezet, aki rendszeresen biztosít munkahelyi képzéseket munkatársai számára, vonzóbb munkahely lesz, és kollégái lojalitása erősebb lesz. Számos partnerünk méri kérdőíves formában is a a munkatársak elégedettségét és preferenciáit, ezek mind azt mutatják, hogy a tanulást pártoló munkahely ragaszkodóbbá és lojálisabbá teszi munkatársait."

Forrás:

http://juve.hu/megtartokepzesek

Login (1)

Users have already commented on this article

Jelentkezzen be vagy Regisztráljon, hogy hozzá tudjon szólni.

Want to write a blog post ?

Don't hesitate to do so! Click the link below and start posting a new article!

Legfrissebb beszélgetések

EPALE-közösség: Ossza meg sikeres munkahelyi felnőttkori tanulási projektjeit a közösséggel!

Szeretnénk, ha az EPALE-közösség tagjaként beszámolna a munkahelyi tanulás témakörében végrehajtott bármilyen sikeres projektről, kezdeményezésről vagy programról.

Több