European Commission logo
Bejelentkezés Fiók létrehozása
Több szót is választhat vesszővel elválasztva

EPALE - A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja

Blog

Műhelyiskola működése a gyakorlatban

Interjú Mokrai Attilával, a Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola igazgatójával.

Interjú Mokrai Attilával, a Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola igazgatójával. 

A Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola egy nagymúltú szakképző intézmény, regionális beiskolázási körzettel. Széles képzési kínálattal rendelkezik: Építőipar, Épületgépészet, Gépészet, Fa- és bútoripar, Vegyipar, Környezetvédelem és vízügy, illetve Kreatív ágazatban oktatjuk diákjainkat. Intézményünkre jellemző a befogadó személet, kiemelkedő infrastrukturális környezetben zajlik az oktatás.

Milyen szerepe van a műhelyiskola képzésnek a szakképzési struktúrában?

Az új szakképzési struktúra alaprendszerében helyet kapott az egyéni, rugalmas tanulási utak támogatása, mely a SZAKKÉPZÉS 4.0 célrendszerének és beavatkozásainak részét képezi. Ennek lényege a végzettség nélküli iskolaelhagyás által veszélyeztetett tanulók, fiatalok képzésben tartása, szakmához, részszakmához juttatása.

A szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 71. § értelmében a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének kötelessége, hogy

(2) A kiskorú tanuló törvényes képviselője – gyermeke vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanuló gazdasági és társadalmi életben való önálló részvétele esélyeinek elősegítése érdekében – köteles gondoskodni arról, hogy a tankötelezettségét teljesített kiskorú gyermeke vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanuló kimaradása esetén tizennyolc éves koráig, de legalább egy részszakma megszerzéséig tanulmányokat folytasson. Ha a kiskorú tanuló törvényes képviselője e kötelezettségének nem tesz eleget, a gyermekére vagy a nevelése alatt álló kiskorú tanulóra tekintettel járó valamennyi támogatás nyújtása a részszakma megszerzéséig szünetel. 

Miskolci Szakképzési Centrum két iskolájában, a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola és a Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskolában indulhatott be a műhelyiskolai képzés. Tapasztalt és lelkes oktatóink minden szakmai támogatást megkaptak, továbbképzéseken vettek részt, hogy sikeresen tudják megvalósítani a műhelyiskolai képzést. 

Törekszünk az önismeret erősítésére a tudatos életútválasztás megalapozása érdekében. Az alapkészségek, kulcskompetenciák fejlesztésére nagy hangsúlyt helyezünk, mindemellett minden szakma elsajátításához szükséges készségek fejlesztése is fókuszba kerül.

A rugalmas tanulási utak képzési formái ezért kiemelt figyelmet fordítanak:

  • komplex problémamegoldás, 
  • kritikus gondolkodás,
  • együttműködés,
  • érzelmi intelligencia,
  • rugalmas gondolkodás,
  • digitális kompetenciák fejlesztésére.

A műhelyiskolai képzésbe érkező tanulók minden tekintetben sok előnyhöz jutnak. Az ösztöndíj biztosítása mellett viszonylag rövid idő alatt, a tanév, illetve a tanítási év rendjére tekintet nélkül – átlagosan nyolc hónap alatt jutnak részszakmához. Ki kell hangsúlyozni, hogy kizárólag részszakma megszerzésére irányuló felkészítés zajlik a műhelyiskolában, tanműhelyben vagy munkahelyi körülmények között nappali rendszerben. Az oktatás egy–öt fős csoportokban zajlik, amely lehetővé teszi, hogy a mentor minden munkafolyamatot nyomon tudjon követni.

Kik kerülhetnek be a műhelyiskolába?

Műhelyiskolában az a tanuló, illetve a képzésben részt vevő személy folytathat tanulmányokat, aki alapfokú végzettséggel nem rendelkezik, és a szakképző iskola dobbantó programját elvégezte, vagy alapfokú végzettséggel rendelkezik, és a 16. életévét betöltötte. A lemorzsolódás megelőzése érdekében jelenleg is tanulói jogviszonnyal rendelkező tanulók is bekerülhetnek, ha 2022. augusztus 31-éig betöltötték a 16. életévüket. Célja a végzettség nélküli iskolaelhagyás által veszélyeztetett tanulók, fiatalok képzésben tartása, szakmához, részszakmához juttatása, amely egybeesik a szakképzés kiemelt feladatával. 

Mit oktatunk az idejáró tanulóknak?

A mentorálásban kiemelt szerepet kap az alapkompetencia hiányok csökkentése, a foglalkoztatók által elvárt kompetenciák fejlesztése, a szakmai oktatásba való belépés megalapozása, a területileg fókuszált, okokra koncentráló, célirányos programok kidolgozása. Ebben is nagy lépést tettünk az elmúlt két évben. Szobafestő és asztalosipari szerelő szakmákban dolgoztunk ki műhelyiskolai programot, alakítottunk ki tanműhelyt.

Milyen módszerrel dolgozunk?

A projektszemlélet áll az oktatás fókuszában. Az élményalapú oktatás során a tanulási folyamat saját tapasztalás útján, élményeken keresztül valósul meg. Ennek alappillére a csapatmunka, ahol mégis helyet kap az egyénre szabott fejlesztés, az új szemléletű értékelés.

A projektalapú oktatás lényege, hogy heti 4 nap gyakorlat során konkrét feladatok megvalósításán dolgoznak a diákok mesterük irányításával. Heti egy kijelölt napon kizárólag kompetenciafejlesztéssel, valamint a tanulás támogatásával foglalkozunk. A mentor feladata a jelentős kompetenciahiánnyal érkező tanulók hátrányainak csökkentése. Fejlesztik a tanulók alapvető kompetenciáit: kommunikációs, digitális, matematikai, szövegértési, pénzkezelési stb. A szakmatanulás előkészítése (épít a tanulók önálló ismeretszerzésére) során törekszenek arra, hogy a tanulóban kialakuljon az egyéni jövőkép.

A szakmai gyakorlat célja a részszakma elsajátítása. A kritikus társas kompetenciák fejlesztése elsősorban a műhelygyakorlatokon történik, ami a mester-tanítvány kapcsolatára épül, az együttműködésre, a közös alkotómunkára. Kiemelten fontos, hogy a szakma megismerése megfelelő gyakorlati körülmények között történik. Felkészítjük őket az előttünk álló vizsgára is. A portfólió kidolgozásán folyamatosan dolgozunk. Ezzel párhuzamosan a digitális kompetenciáik is fejlődnek, mivel ez alapfeltétele projektfeladat kidolgozásának.

A kompetenciafejlesztés során sok érdekes, életvitellel kapcsolatos témát helyezünk a fókuszba. Beszélgetünk a megjelenésről, a bemutatkozásról, a helyes viselkedés szabályairól, a gondolatok megfogalmazásának helyességéről. Fontosnak tartjuk, hogy felkészítsük őket a társas viselkedésre, a csapatmunkára a munka világában.

Az álláskeresés során fontos ismeretekre és készségekre is hangsúlyt helyezünk. Beszélgetünk arról, hogy mik a tanulók elképzelései, hogyan vélekednek a munka világáról. Segítünk abba, hogy eligazodjanak a munkaerőpiacon. Ismerjék azokat a dokumentumokat, amelyeket az álláskeresés során használniuk szükséges (önéletrajz, motivációs levél, e-mail írás.) Szituációs feladatokkal segítjük őket az állásinterjún való megfelelésre. 

A munka világában való eligazodást segítendő minden csoportnál foglalkozunk a pénzkezelési ismeretekkel. Fontosnak tartjuk, hogy alapismereteik legyenek a munkaszerződésről, a bruttó és nettó kereset különbségéről.

Milyen élményeket szereznek a képzés során a tanulók?

A projektek megvalósítása során sok közös élményben volt része a műhelyiskolai tanulóknak. A Szentpálival közös helyiségben nem csak a baráti beszélgetésekre került sor. Egymást segítve dolgozták ki a projekteket, mintegy „barterezve” segítették egymás munkáját. A festő tanulók a tankonyha festésében vettek részt, cserében a szentpális tanulók által készített finom ebédet kóstolhatták meg.

Szakmai kirándulások is segítették a jó hangulatú oktatás élményét. Túrázás közben ismerkedtek az asztalosipari tanulók a fafajtákkal, de beiktattak egy szalonnasütést is a programba.

Építőanyagot árusító szakáruházakban is jártak a tanulók, közelről megismerve az építőanyagokat. Nagy élmény volt számukra ez is, hogy a látogatás során leendő szakemberekként beszéltek velük.

Milyen sikereket értünk el? Avagy sikertörténetek a műhelyiskolában – mentori beszámolók

Egyik szakképző iskolás tanulónk 10. osztályban nem tudta teljesíteni a tanév követelményeit. Sajnos a családi körülményei is negatív hatással voltak rá. A szülei elváltak, és az édesanyja külföldön kényszerült állást vállalni, hogy meg tudjanak élni. A tanulót a nagymama nevelte, aki sem a tanulás környezeti feltételeit nem tudta megteremteni a tanuló számára, sem a tanulásban nem tudott segítséget nyújtani neki. Hogy ne morzsolódjon le, és ne kerüljön ki a tanuló szakma nélkül, az iskolánk felajánlotta neki a műhelyiskolai képzést. A tanuló örömmel elfogadta, mivel lehetőség nyílott számára, hogy legalább egy részszakképesítést szerezzen rövid időn belül. 

A szobafestő szakmát választotta, ami nagyon tetszett neki. Motiválta, hogy napról napra egyre több ismeretet szerez a szakmáról, és a gyakorlatban is egyre több tapasztalatot szerez mesterének irányításával. Volt lehetősége az alapkompetenciáit is a mentorai segítségével folyamatosan fejleszteni. A tanuló elsősorban az iskolai eszközöket felhasználva tudta elkészíteni a portfólióját, azaz a munkája produktumát. Így 6 hónap alatt teljesítette a szakmai vizsgára bocsátás feltételeit. 

A vizsgán a tanuló sikeresen teljesített, azóta is a szakmájában dolgozik szobafestőként. 

Egy másik tanulónk lakásotthonban lakik lánytestvérével együtt, az előző tanévben a kilencedik évfolyamon tanult nálunk szakmát az iskolánkban. A hegesztő szakmát nehéznek találta, így ezt az évfolyamot nem tudta teljesíteni.

Ebben a tanévben került a műhelyiskolába, az asztalosipari szerelő szakmát választotta. A képzés során nemcsak a részszakmát szerezte meg, hanem bővültek ismeretei a munkavállalás területén is. Kommunikációs készségei fejlődtek, digitális alapismereteit is fejlesztettük. A képzés végén sikeres vizsgát tett, jelenleg szeretne munkát vállalni, illetve szeptembertől egy másik szakmát megtanulni a felnőttképzés keretein belül. A nehezebb körülmények ellenére a sikeres részszakma megszerzéséhez nagyban hozzájárult az oktató és a mentor odafigyelése és támogatása, mellyel végigkísérték a tanuló képzését.

Az egyik technikus osztályba járó tanulónk a technikus képzés követelményeit nem tudta teljesíteni. A közismereti tantárgyak követelményei jelentettek problémát számára, ez után került a műhelyiskola képzésbe. Ebben a döntésében szülei is támogatták őt.

A tanuló a gyakorlati oktatáson kimagasló eredményt ért el, nagyon motivált volt, és folyamatosan fejlődött. így hat hónap után szakmai vizsgát tehetett. A sikeres szakmai vizsga után elhelyezkedett, illetve jelenleg iskolánk felnőttképzésében vesz részt.

Összegezve elmondhatjuk, hogy a szakmailag felkészült, nagy gyakorlattal rendelkező, szociálisan érzékeny személyi háttérrel, a szlogenünkké vált befogadó szemlélet gyakorlásával tudjuk megvalósítani sikeresen a műhelyiskolai programot. Egy oktató – egy csoport, egy mentor – egy csoport oktatásszervezési struktúrában dolgozva, iskolapszichológus és fejlesztő pedagógus bevonásával valósul meg az egyéni tanulási út. A tanulásban kudarcot vallott tanulók számára nagy előny, hogy közismereti órái nincsenek, az ilyen jellegű ismeretek megszerzésére kizárólag a szakmai ismeretek átadásának keretében kerül sor. Nem órarend szerint, hanem projektmegvalósítási struktúrában, kis létszámmal, családias hangulatban szereznek részszakmát a rövid, rugalmas képzési idő során. Előrehozott vizsgát is tehetnek, a mester a fiatal egyéni fejlődésének megfelelően dönt a szakmai vizsgára bocsátásról.


A cikk eredetileg az AL Agenda projekt Jó példák az életvezetési készségfejlesztésben Magyarországon című kiadványban jelent meg.

Likeme (3)