EPALE - A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja

Az önéletrajzom

Utam felnőttoktatási szolgáltatóként 19 éves koromban kezdődött a formális és a nem formális oktatás közötti kontraszttal. Miközben pszichológiát tanultam, különféle (nemzetközi) diákszervezeteknél vállaltam szerepet és (társadalmi) adattudományi projekteket valósítottam meg, egyre inkább magával ragadott a tanulási tapasztalatok sokfélesége és mélysége, valamint az, hogy e tapasztalatok mennyire megbízható módon segíthetők elő. 10 évvel később még mindig ez a felismerés motivál arra, hogy az Oktatói Fórum (TsF – Trainers’ Forum), egy képzésszolgáltatók alkotta nemzetközi és interdiszciplináris közösség tagja legyek; e fórum kollektív tudásának innovatív potenciálja állandó inspirációs forrást jelent.

Az EPALE és én

Még csak most teszem az első lépéseket az EPALE értékeinek felfedezése felé. Eddig kétségtelenül úgy tűnik, hogy az EPALE platform nagyon jól ismeri fel a vezető gondolkodókat és látja előre a szakterület trendjeit. Mivel nagyon sok ország képviselteti magát és nagyköveteinek tevékenységei adják hajtóerejét, az EPALE kiválóan alkalmas arra, hogy az európai felnőttoktatás gerince legyen. Nagyon érdekelnek azok a gyakorlatközösségek, amelyeknek az EPALE ad otthont, alig várom, hogy kiaknázzam a tudásmegosztás és a közös tudásalkotás szempontjából bennük rejlő lehetőséget, a (nemzetközi, intergenerációs és interdiszciplináris) együttműködést és azt, hogy az európai (felnőtt-) oktatók még közelebb kerüljenek egymáshoz, a virtuális és a fizikai térben is.

A történetem

Jelenleg egy oktatási kutatási projektben veszek részt, amelynek célja egy teljes iskolára kiterjedő módszer kidolgozása és kísérleti alkalmazása, amellyel megerősíthetők azok az alapkészségek, amelyek hozzájárulnak a lelki gyarapodáshoz, a támogató kapcsolatokhoz és az egészséges iskolai kultúrához. Pszichológusként és oktatóként elsődleges érdeklődési köröm a pszichológiai szuverenitás – azon képességek összessége, amelyek lehetővé teszik a tudatos jellemfejlődést, elősegítik a jóllétet és megelőzik a stresszt.

A tanulás és a részvétel képességeinek a komplexifikáció ütemében történő fejlesztése napjaink fontos kihívása.

Egyre nagyobb szükség van arra, hogy jobban tudjuk irányítani fejlődési folyamatunkat viselkedési és mentális mintáink tudatosabb alakításával és azoknak a rendszereknek a közösen történő, proaktív létrehozásával, amelyekben (egymás mellett) létezünk. E képességek fejlesztésének egyik módszere az ACT (Acceptance and Commitment Training/Therapy), azaz elfogadási és elköteleződési képzés/terápia – azon belül is a 2.0. választási pont modellje (Choice Point 2.0 model) (bevezetőért lásd: Harris, 2018). Szeretném még kiemelni John Vervaeke 4P modelljét, avagy a tudás módjainak modelljét, amelyen kollégáival közösen dolgozik. Az első két P – propozicionális és procedurális tudás – elsajátításában viszonylag összeszedettek és tapasztaltak vagyunk. A perspektivikus és részvételi (participatory) tudásunkat azonban többnyire csak közvetetten, implicit módon gyarapítjuk (a tudás módjainak és az egyes módokhoz tartozó foglalkozások formájának összefoglalását lásd: Czahajda és Černko, 2021).

Az inkluzív társadalmi változás a fent említett, ahhoz elengedhetetlen képességekre épül. Kidolgoztam egy keretet az oktatók által nyújtott különféle szolgáltatások megkülönböztetésére. Ez egy hasznos lencse, amelyen keresztül megvizsgálhatjuk ezt a kérdést.

• Az alapszint a társadalomtervezés (social engineering) – konkrét pszichoszociális technológiák alkalmazása (információ bemutatása, ötletelési folyamat elősegítése, konfliktusmediáció…).
• A második réteg a társadalmi architektúra – pszichoszociális technológiák ötvözésével (közösen) egy konkrét célra (pl. tanulás, kapcsolatteremtés, alkotás…) vezető tér létrehozása a térbeli környezet és a tevékenységek időbeli sorrendjének alakításával.
• A legszélesebb körű szolgáltatás, amelyet biztosítanunk kell, ha tartós és kézzelfogható eredményt kívánunk elérni ebben az ügyben: a társadalomökológia – közösségépítés az elszigetelt társadalmi architektúrák összekapcsolása céljából az egy adott (érdek-, gyakorlat- vagy lakó-) közösségben élő, illetve létező egyének és szervezetek szinergikus közös fejlődése érdekében.

Egy mindezeken a szinteken működő megközelítés, amelyet egyre több empirikus bizonyíték támaszt alá, és amely szorosan kapcsolódik az ACT-hez, a proszociális módszer (lásd: prosocial.world). Kifejezetten arra találták ki, hogy segítse a közös célokért dolgozó csoportokat. Segít tisztázni, összehangolni és megvédeni a csoportot alkotó egyének érdekeit, értékeit, szükségleteit és képességeit, ezt a folyamatot ismételve egyre nagyobb léptékben.

Ami a digitális átállást és a kevert oktatást illeti, lenyűgözőnek találom az ezekben rejlő kiaknázatlan lehetőségeket.

A digitális tanulásnak nem kell egy az egyben a jelenléti oktatás mintáját követnie. Merőben új lehetőségekre ad módot.

Lehetővé teszi az emberi interakció (egyre inkább elmélyültebb és bensőségesebb módon történő), térbeli és – legalábbis az egyirányú interakciók esetében – időbeli korlátok nélküli kibontakozását. A kevert oktatás lehetőségeiről elmélkedve kezdeném a második agy – egy digitális személyes könyvtár, amelynek elemei össze vannak kapcsolva egymással – létrehozásának ígéretes trendjével. Hasonlóképp ígéretes a személyre szabott, MI-vezérelt tanulási asszisztensek lehetősége, amelyek tanácsadóként és kurátorként segítenek minket tanulási utunkon a problémáinkhoz, céljainkhoz, a szabadidőnkhöz és preferenciáinkhoz igazított „mikrotanulást” kínálva.

Az online képzési fesztivállal, amely egy a TsF által támogatott kezdeményezés, még csak a felszínt kapargatjuk. A foglalkozások (megítélés szerinti) minőségének értékelésére szolgáló (pszichometrikusan hitelesített) eszköz (elérhető itt) kidolgozásával például egy hasznos eszközre tettünk szert, amellyel ellenőrizhetők és értékelhetők az egyes foglalkozások, valamint többet tudtunk meg azokról a tényezőkről, amelyeknek köszönhetően értékes lesz egy tanulási tapasztalat – a résztvevők kiindulási állapota, az oktatók jártassága, a tartalom által közvetített ismeretek és annak hasznossága, valamint a többi résztvevővel folytatott párbeszéd mértéke.

Zárásképp a következőket látom többek között a legnagyobb kihívásnak ezen a területen:

1. a különböző online tanulási formák optimalizálása;
2. a visszacsatolási hurok szorosabbra fűzése a tanulási igények mint keresleti oldal és az oktatási szolgáltatások mint kínálati oldal között;
3. egy a kapcsolódó területeket kezelő, a (gyakorlat-) közösségeket összekapcsoló globális oktatási ökoszisztéma létrehozása a tanulási utak megfelelőbb támogatása és a kollektív ismeretek, információk és kapacitások egyesítése érdekében.