A leszakadás kockázatának kitetteket segítő szakmai csoportok
Rosy Voudouri interjúja Paul Downes az írországi Dublini Városi Egyetem neveléstudományi docense és oktatásbeli hátrányokkal foglalkozó központjának igazgatójával
„Egyetlen szakma sem tud minden választ megadni az ember életében felmerülő számos problémára. Sokféle készségre van szükség ahhoz, hogy kezelni lehessen a sokféle igényt.”
A multidiszciplináris csoportok változást hozhatnak azáltal, hogy segítik megelőzni, hogy a fiatalok kiszakadjanak az oktatásból – mutatott rá Paul Downes neveléstudományi docens a Cedefop szakpolitikai fórumán (12–13. o.). A Skillset and match magazinnal megosztotta gondolatait az egész életen át tartó tanulás közösségi központjairól (a CLLC-kről) mint olyan központokról, ahol az emberek segítséget kaphatnak a szakemberekből álló csoportoktól az esetlegesen problémás kérdések kezelésében.
Mutassa be, hogy néz ki egy eredményes CLLC!
A fizikai és a kapcsolati környezet kulcsfontosságú. Befogadó helynek kell lennie, hogy az emberek érezzék, nem ítélkeznek felettük, amikor belépnek az ajtón. Elsőként a kapcsolati környezetet hangsúlyoznám. A fizikai környezet azután már a kapcsolati filozófia kifejeződése. Ez magában foglalhatja az élénk színeket, esetleg a kisebbségek vizuális megjelenítését, amennyiben bekapcsolódnak, hogy a központ fizikai környezete révén láthassák a falakon tükröződni a kultúrájukat. Egyszerű dolgokat, például kanapékat, közösségi tereket a fiatalok számára, hogy csak leülhessenek, együtt lehessenek a többiekkel és beszélgethessenek. Esetleg kitehetők a falakra a saját alkotásaik, így a hely úgy néz ki, mint ami az övék, mint amire van ráhatásuk.
Milyen típusú oktatást kell kínálniuk?
Az egész életen át tartó tanulás közösségi központjai egyablakos ügyintézési pontként szolgálnak, így ötvözhetik a nem formális és az iskolarendszerű oktatást. A nem formális rész nagyban azokat célozza, akik esetleg korán elhagyták az iskolát és eltávolodtak a rendszertől; nekik először olyan képzéseket kell kínálni, amelyek nem vizsgán alapulnak. Párbeszédet kell folytatni a tanulókkal arról, hogy milyen típusú képzések érdeklik őket. Azután át lehet térni abba a szakaszba, ahol közösen dolgozik velük, hogy feltárja, az iskolarendszerű oktatás milyen képzései válhatnának hasznukra. Nyilvánvalóan összpontosítani kell a humán készségekre. Az olyan dolgokra, mint a konfliktusmegoldási készségek, a nyilvános beszéd, a vezetéssel kapcsolatos foglalkozások, a szociális és érzelmi nevelés. Ezek mind segíthetnek bevonni az olyan fiatalokat, akik valamilyen módon a peremre szorultak.
Hogyan éri el, hogy a veszélyeztetettek bemenjenek a központba?
Részben olyan embereken keresztül kell elérni őket, akikhez tudnak kapcsolódni. Svédországban például vannak etnikai kisebbségekhez tartozó fiatalok, akiket kinyújtott kézként alkalmaznak. Ugyanazokból a közösségekből származnak, közös a kulturális hovatartozásuk, és így van velük egy alapvető kapcsolódási pontjuk. Ugyanez a helyzet a társadalmi osztályoknál: olyan emberekre van szükség, akikről felismerik, hogy olyanok, mint ők, akikkel szóba állnak. A CLLC-knél olyanok dolgoznak, akik a környékről valók: ez egy másik aspektusa a kapcsolatra épülő megközelítésmódnak. Úgy érzik, ez egy olyan hely, ahol meg lehet próbálni kezelni a bizalmatlanságot, a rendszertől való elidegenedésüket. Sokakkal közülük a rendszer nem tudott mit kezdeni; a szélesebb társadalom úgyszintén. Ennek a bizalomnak a helyreállításához kis lépésekre lehet szükség, kezdetben talán csupán azt kell elérni, hogy eljöjjenek egy kedvcsináló estére vagy valamire, ami érdekli őket, például egy filmre. Lehet találni valamit, ami horogként szolgál, és onnan ki lehet építeni kapcsolatokat. Meg kell próbálni elérni, hogy kortárscsoportként eljöjjenek. A tájékoztatáson alapuló modellnek, például a szórólapok osztásának ennél a célcsoportnál nagyon korlátozott a hatása.
Miként lehet hasznos e tekintetben a Cedefop szakképzési eszköztára?
A Cedefop korai iskolaelhagyással kapcsolatos eszköztára, a politikai döntéshozóknak szánt önvizsgálati eszköz kifejezetten elkötelezett amellett, hogy a komplex szükségletekhez multidiszciplináris csoportok szükségesek. Egyetlen szakma sem tud minden választ megadni az ember életében felmerülő számos problémára. Sokféle készségre van szükség ahhoz, hogy kezelni lehessen a sokféle igényt. Előfordulhat például, hogy valakinek nyelvi nehézségei vannak, és agresszívvé válik, mert nem tud kommunikálni. Ez hatással van a társadalmi kapcsolataira, hatással van mentális egészségére, és elszigetelődik. Továbbgyűrűző hatás is lehetséges, ideértve az iskolai problémákat. Számos, egymással kölcsönösen összefüggő problémáról van szó, amelyekhez erre a komplexebb támogatásra van szükség.
Miként biztosítják ezeknek a központoknak a finanszírozását?
Ennek két szintje van. Az egyik az Európa politikai stabilitásával kapcsolatos alapvető kérdés. A 2015. évi párizsi nyilatkozat elismeri, hogy a társadalmi befogadás kulcsfontosságú ahhoz, hogy meg lehessen előzni a társadalmi feszültségeket és a társadalomtól való szélsőséges elidegenedést. Mégis láttuk, mi történik a politikai feszültségek tekintetében Nagy-Britanniában, ahol a brexitről szóló népszavazás azt tükrözheti, hogy egyes közösségek úgy érzik, nincs szavuk a társadalomban, nincs szavuk a rendszerben. A kérdés tehát az, hogy akarunk-e befogadó társadalmat? Ha igen, akkor ez egy alapvető mechanizmus a befogadáshoz. A másik kérdés az erőforrások különböző egységek bevonásával történő hatékony felhasználása. Az egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási és szociális miniszterek ritkán ülnek össze annak érdekében, hogy megelőzzék a szakképzésből való lemorzsolódást, de erre szükség lenne. Ha van egy sor szolgálat, de széttöredezetten működnek, külön helyeken kell őket finanszírozni. És ott van a társadalmi előny kérdése is. Amellett, hogy az emberek képzettebbek lesznek, fizikai és mentális egészségük is javulhat, és csökkenhetnek a bűncselekményekkel kapcsolatos problémák. Az érintett szolgáltatások közös keretekkel és célokkal történő egybekapcsolása nem pénzkérdés; itt arról van szó, hogy érzékenyebbé tegyük az embereket.
Hogyan éri el, hogy meghallgassák?
Lehet például azt mondani, hogy „nézzétek, szeretnénk, hogy helyi szinten összekapcsolódjanak a szolgálatok, hogy kezelni tudják ezeket a szükségleteket, amelyeket a rendszerben látunk”. Aztán eldöntjük, melyik szolgálatok tudnák egymással együttműködve – ideális esetben ugyanazon a helyen – kielégíteni ezeket a különböző igényeket. Akkor nagyon világossá válik, hogy ki a csapat vezetője, kié a felelősség. Emlékszem például, hogy a franciaországi Nantes önkormányzatánál megkérdeztem a migránsokkal foglalkozó szolgálatokat, hogy melyik a vezető szolgálat, ki mondja el a migránsoknak, hogy mi hol van. És senki nem tudta megmondani. Ha maguk a szolgálatok sem tudják, hogyan várhatnák el, hogy a migránsok tisztában legyenek vele? A szolgálatok összehangolása hatékonyságot jelent: nem kerülhet több pénzbe az, hogy egyszerűen elérjük, az emberek együttműködjenek egymással.
