EPALE - A felnőttkori tanulás elektronikus európai platformja

A kiégés gyakorlatilag bárkit veszélyeztet. Bár a segítő szakmákban ismerték fel ezt a jelenséget, mostanra kiderült, hogy nem szakmaspecifikus, inkább a szerepeinkhez kapcsolódik, azaz nem csak a munka területén jelenik meg, hanem akár kiéghetünk a tanulásban vagy a családi szerepeinkben is. A kiégést legtöbbször olyan emberek tapasztalják meg, akik korábban teljesen egészségesek voltak. 

Amikor tartósan úgy érezzük, hogy semmihez nincs kedvünk, utáljuk a munkát/tanulást vagy éppenséggel az életünket, mindig csak azt várjuk, hogy eljöjjön a következő nap és valahogy elteljen, mert azt érezzük, hogy fáradtak vagyunk testileg, lelkileg, nincs energiánk az életünkhöz: ez a kiégés állapota. Nehéz megfogni vagy pontosan azonosítani azt a pillanatot amikor ez bekövetkezik, és megindul a kiégés folyamata. És bár nem okoz testi tüneteket, több országban már betegségnek is nyilvánítottak, ugyanis azáltal hogy az egész életünk kiüresedik, értelmetlennek és céltalannak tűnik: ez jelentős életminőség-romlást okoz.

This work Pixabay is licensed under All rights reserved

Kép: Pixabay

A kiégés akkor jön létre, amikor az egyéni veszélyeztető tényezők és a környezeti feltételek negatív módon lépnek interakcióba. Akkor, amikor valaki felnőttként (újra) tanulni kezd, fontos, hogy tudatosítsa, mennyire van kitéve a kiégés kockázatának. Mivel a felnőttkori tanulás általában munka mellett zajlik, és a tanulás melletti munkavállalás, főleg ha valaki motivált és tehetséges is, akkor tovább növeli a kiégés kockázatát, így az önreflexió elengedhetetlen a megelőzésben.

Mindenki megnézheti, mennyi igaz rá az alábbiak közül:

• introvertált személyiség: minél inkább befelé forduló valaki, annál veszélyeztetettebb, mert spontán nem keresik a kapcsolatokat. Ily módon a kapcsolódások, közösségi tanulásba való bevonás fontos védőfaktor lehet.
• szenzitivitás, magas empátia: minél érzékenyebb valaki, együttérez másokkal, annál hamarabb lesz rajta túl magas az érzelmi terhelés. Fontos odafigyelni arra, hogy a tanulók a saját határaikat megtartsák.
• idealista hozzáállás, nagy lelkesedés, megszállottság: egy új tanulási folyamat eleve magával ragadó. Érdemes azonban monitorozni, hogy a tanulói elvárások mennyire reálisak, hogy az erőfeszítések a valós lehetőségekkel legyenek összhangban.
• vonásszorongás: a szorongóbb emberek eleve magasabb érzelmi feszültséget élnek át. Nagyon fontos, hogy a teljesítményhelyzetekben odafigyeljünk, a tanulásszervezés ne legyen önmagában teljesíthetetlen, szorongató helyzet.
• perfekcionizmus, munkaalkoholizmus: minél inkább csak a munka és a tanulás az egyetlen, ami kitölti valaki életét, annál hamarabb és könnyebben fásul bele. Bár ezek társadalmilag magasra értékelt jelenségek, ugyanolyan károsak, mint a függőségek. Tanárként hízelgő, hogy valaki ennyire beleveti magát a tanulásba, de oda kell figyelni és külső kontrollként szabályozni a tanulással töltött idejüket, s nem kiadni a többletfeladatokat.
• nem, kor, családi állapot: az egyedülállók, a fiatalok és a férfiak veszélyeztetettebbek a kiégésre. Így érdemes rájuk fokozottan odafigyelni, a stresszszintjüket kontrollálni vagy lehetőséget biztosítani a feltöltődésre.

Minél kevesebb jellemző az alábbi tényezők közül, annál jobb a helyzet egyéni oldalról.

A tanító intézmény jellemzői közül az alábbiak jelenthetnek veszélyforrást:

• túlterhelés: minél kevésbé férnek bele a tanulással kapcsolatos teendők a (dolgozó) felnőttek mindennapjaiba, annál veszélyeztettebbek. Érdemes végiggondolni az várásokat, erőforrásigényeket tanárként, kitekintve a többi tananyagra is a sajátunkon kívül, hogy vállalható mértékű erőfeszítést kívánjunk meg.
• személy-munka összeillés hiánya: ha valaki olyan tanul, amit nem magának választ, nem is érdekli, sokkal több negatív érzelmet él meg. Ha külsőleg kényszerített tanulókkal is dolgozunk, érdemes rávilágítani számukra, hogy fontos, hogy megkeressék azt a lehetősséget, amivel kapcsolódni tudnak a tanultakhoz, ami legalább részben a saját érdeklődésük.
• szerepkonfliktus: a tanulói, a munkahelyi és a magánéleti szerepek olyakor többet követlenek meg egyszerre, mint amit egy személy adni nyújtani. Fontos, hogy segítsük a tanulókat az egyensúly megteremtésében.
• szerepkétértelműség: ha nem egyértelműek az elvárások és a feladatok, az magas stresszforrás. 
• nem vagy rosszul támogató vezető: itt gondolhatunk az oktatóra, aki nem támogat, nem elérhető, nem ad megfelelő információkat vagy nem korrekt módon tartja a számonkérést.
• nem megfelelő munkakörnyezet: bár sokszor marginálisnak tűnik, a világítás, a hőmérséklet, az eszközök és az elérhető tananyagok. Ezen minimumfeltételek biztosításával már sokat tehetünk a kiégés megelőzésére.

A tudatosítás az első lépés a prevencióban. Ha pedig valaki több jellemzőt is felismert magán, akkor azon tud elkezdeni dolgozni, hogy megtalálja az elveszett motivációt, illetve elkezdje feltölteni a mindennapjait pozitív érzelmekkel. Amennyiben nagyon sok jellemző igaz, akkor érdemes felkeresni egy szakembert.