Ugrás a tartalomra
Blog
Blog

Nem akarok tanulni!

Még a felnőttoktatás legelkötelezetebb hívei sem akarnak mindig tanulni. Hogyan tehetjük ilyenkor ismét vonzóvá a munkahelyi tanulást és a felnőttoktatást a tanulók számára? A témáról Gina Ebner osztja meg gondolatait.

Unwilling to learn

 

Még a felnőttoktatás legelkötelezetebb hívei sem akarnak mindig tanulni. Hogyan tehetjük ilyenkor ismét vonzóvá a munkahelyi tanulást és a felnőttoktatást a tanulók számára? A témáról Gina Ebner osztja meg gondolatait.

 

Eredetileg a szakmai készségek Helsinkiben megrendezett európai hetéről akartam írni. Aztán az egyik rendezvényen nagyon érdekes élményben volt részem, és úgy gondoltam, ezt megosztom Önökkel.

Egy kis háttér-információ: Már vagy 25 éve dolgozom a felnőttoktatásban, a tanulás az életem része. Ez nagyrészt nem formális és informális tanulás, ami nagyszerű. Az egész életen át tartó tanulás platformjától van egy kitűzőm a következő felirattal: „Még mindig tanulok”.

Visszatérve a szakmai készségek európai hetén történt eseményre: a beszélgetés a jövőben szükséges készségekről zajlott (kiemelt hangsúlyt helyezve a digitalizációra, az automatizálásra és a mesterséges intelligenciára). Egy ponton megkértek minket, hogy okostelefonunkkal jelezzük, ha úgy gondoljuk, hogy a jövőben szükséges minden készséggel rendelkezünk. Sok más résztvevővel egyetemben úgy válaszoltam, hogy ezek közül rendelkezem néhány készséggel. Aztán a panelbeszélgetés egyik résztvevője kétségtelenül a legjobb szándékkal azt mondta, hogy nekünk (és mindenkinek, aki jelezte, hogy nem rendelkezik a jövőben szükséges készségekkel) sokat kell majd tanulnunk ahhoz, hogy fel legyünk készülve a jövő munkaerőpiacára.

Itt kezdődött az érdekes élményem. Ez a mondat közvetlen, mondhatni fizikai reakciót váltott ki belőlem, ugyanis egy pillanatra nem kaptam levegőt, és az első gondolatom az volt, hogy „De hát én nem akarok tanulni!”, majd „Az én jövőm a munkaerőpiacon meglehetősen behatárolt” (55 éves vagyok), végül pedig „Kinek van erre ideje?”. Kissé megrémültem. Életemben először nem akartam tanulni (volt olyan is, hogy nem akartam iskolába menni, de ez valami teljesen más volt). Az első gondolatom az volt, hogy már a saját sírom felé támolygok. Hogy közeledik az az életkor, amikor az emberek azt mondják, hogy nem kell már tanulniuk – azok az emberek, akiket próbálunk meggyőzni arról, hogy tanulni hasznos és élvezetes.

Valójában ez nem teljesen igaz. Nemrég kezdtem el egy kurzust a természetfotózásról, két évig fog tartani. Jelenleg gondolkodom egy másik, a denevérekről szóló kurzuson is (imádom a denevéreket). Hosszú listám van azokról a dolgokról, amiket szeretnék csinálni (informális tanulás) és megtanulni, amint időm engedi: Robert Musilt olvasni, megtanulni oroszul, önkéntes munkát végezni (esetleg denevérekkel?), megtanulni hollandul, és talán végre először énekelni tanulni, miután a családom hatéves koromban egész meggyőzően azt mondta nekem, hogy világéletemben hamisan fogok énekelni.

Akkor hát miért váltott ez ki belőlem azonnal ilyen heves reakciót? Miután jobban átgondoltam az egészet, arra a következtetésre jutottam, hogy a „kell” szó zavart a mondatban. Fel kell zárkóznunk. Tovább kell képeznünk és át kell képeznünk magunkat. Minden szükséges készségnek a birtokában kell lennünk. És erre (magamban) hangosan így reagáltam: „Nem, nem kell.” Mint sokan mások, elfoglalt vagyok. Munka, utazás, mindenféle elintéznivalók, bosszantó dolgok, például egyezkedni a biztosítótársaságokkal, megpróbálni mozogni, egészséges ételeket főzni, vonakodó macskákat elráncigálni az állatorvoshoz. A lista végtelen, amint elintézel valamit, adódik valami más. Így kevés idő marad arra, amit szeretsz csinálni, például találkozni a barátokkal, színházba vagy moziba menni, stb. Hova tudnám beiktatni, amit meg KELL tanulni?

A tanulás hirtelen a muszájból elvégzendők – biztosítás, jelzáloghitelezők, adóbevallások, testmozgás – közé került. És akkor hirtelen világossá vált előttem, hogy miért viszonyulnak olyan sokan így a tanuláshoz. Egyébként is van épp elég elfoglaltság, ne adjatok nekünk még egy feladatot, amit el KELL végeznünk. A helyzet még rosszabb, ha előnyét se látjuk. Elő fognak léptetni? Sikerül jobb állást találnom? Nagyon sokan nem fogják (azonnal) érzékelni a kedvező hatást. Nem csoda, ha egyértelmű NEM a válasz.

Eddig a tapasztalataimról fecsegtem, íme a racionálisabb meglátásaim:

Változtassuk meg a szakmai továbbképzés és felnőttoktatás narratíváját. Ne mondjuk azt az embereknek, hogy tanulniuk kell, hogy képezniük kell magukat, hogy tovább vagy át kell képezniük magukat. A munkahelyen arról a nagyszerű lehetőségről beszéljünk, amit a tervezett tanulás nyit meg előttünk, ne pedig arról, hogy „képzésen kell részt vennünk”. Igazából a munkaidőben van szükség több munkahelyi tanulásra, hogy kisebb legyen a nyomás az alkalmazottakon.

Érveljünk mással, azzal, hogy milyen sok örömöt jelent a tanulás; milyen sok előnye van, még ha azok nem is anyagiak; azzal, hogy ez nem feladat, hanem egy érdekes és kifizetődő tevékenység.

Bármiféle tanulásról is legyen szó, élvezzük és támogassuk!

A tanulás boldoggá tehet minket.


Gina Ebner az Európai Felnőttképzési Szövetség (European Association for the Education of Adults – EAEA) főtitkára és egyben az EPALE tanulói támogatásért felelős témakoordinátora.

Login (18)

Másik nyelvi verzió iránt érdeklődik?

A dokumentum más nyelveken is elérhető. Kérjük válasszon az alábbiak közül.

Want to write a blog post ?

Don't hesitate to do so! Click the link below and start posting a new article!

Legfrissebb beszélgetések

EPALE-közösség: Ossza meg sikeres munkahelyi felnőttkori tanulási projektjeit a közösséggel!

Szeretnénk, ha az EPALE-közösség tagjaként beszámolna a munkahelyi tanulás témakörében végrehajtott bármilyen sikeres projektről, kezdeményezésről vagy programról.

Több