Az EPALE Magyarország felkérésére Schiller Emese egyetemi hallgató készített interjút a 21. századi tanítási módszerekről és oktatókról.

Köszönöm, hogy lehetőséget biztosított számomra, hogy interjút készítsek Önnel az EPALE platform számára. Mondana pár szót magáról? Honnan jött, hol tanult és mi a szakmája?

A nevem Thomas Tobin, a pennsylvaniai State College-ban lakom. Azoknak az olvasóknak a számára, akik esetleg nem tudják hol van ez a hely mondom, hogy gondoljanak Pennsylvania államra, annak a keleti részén Philadelphiára és a nyugati részén Pittsburghre, és én pont a kettő között vagyok megtalálható.

Felnőttképzési programfejlesztő vagyok: tanárokat tanítok arra, hogy hogyan kell tanítani. De nem így indult a pályafutásom. Kezdetben egyetemi tanárként XIX. századi angol irodalmat tanítottam. Egészen korán olyan élményben volt részem, ami megváltoztatta az egész életutamat. Az egyik kollégám szerette volna az Üzleti alapok kurzusát online elérhetővé tenni, de negyvenévesen megvakult egy nem diagnosztizált és kezeletlen cukorbetegség miatt.

Bár tudtam neki segíteni, hogy véghez vigye a célját, de számos a magánélet védelmét szolgáló szabályt megszegtem, mivel helyette a végzős diákoknak kellett felolvasniuk a tanulók által, az online kurzus keretében adott válaszokat. És ez a probléma arra késztetett, hogy megálljak és elgondolkodjam: ha a kollégámat nem tudom megfelelően segíteni, akkor kik lehetnek még azok, akiknek nem tudunk megfelelő segítséget nyújtani? Azokat, akiknek munkahelyi vagy családi kötelezettségeik vannak, a katonai erőknél dolgozókat, a vidéken élőket, akik nem tudnak bejárni az egyetemre? És ez megváltoztatta a pályafutásomat. Azon a területen tevékenykedem, hogy olyan diákok számára is biztosítsam a tanulás lehetőségét, akiknek kevésbé vagy egyáltalán nincs képviselve az érdeke. És ennek már 20 éve.

Ez nagyon érdekesen hangzik. Beszéljünk a jelenlegi pedagógiai és kutatási területéről.

Én vagyok az, aki el tud indítani valakit különböző szakterületeken, így olyan dolgokra specializálódtam, amelyektől a tanárok és az egyetemi karok tagjai általában visszariadnak. Ilyen témák például a tudományos integritás és a csalás kérdése, főként, amikor technológiákról van szó. Hozzáférhetőség: miként tudjuk bevonni azokat a diákokat, akiknek akadályokkal kell megküzdeniük az életükben, és miként tudunk segíteni abban, hogy a tanulmányaik során leküzdjék ezeket az akadályokat? Szerzői jog: hogyan használjuk fel etikusan azokat az anyagokat, amiket mások készítettek, és hogyan védjük meg saját szerzői jogainkat, amikor mi alkotunk valamit? Kiértékelés: főként az online oktatás és a technológia alkalmazásával történő oktatás értékelése.

Tulajdonképpen ezért vagyok itt az ELTE-n. Egy PhD kurzust vezetek a technológia által támogatott értékeléséről és egy felnőttképzési program-fejlesztési szemináriumot is tartok a korábban említett különböző témákról. A munkám harmadik pillére előadások és workshopok tartása Magyarország-szerte. Megtisztelő, hogy ezekkel a tevékenységgel segítséget jelentek.

Miért döntött úgy, hogy egy szemesztert itt tölt az ELTE-n?

Ennek két oka is van. Az első, hogy Kereszty Orsi, a Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet igazgatója olyan Fulbright-kutatót keresett, aki segítséget tud nyújtani a felnőttképzési program fejlesztésében. Ez a feladat jól illeszkedett a szakmai tapasztalataimhoz. A másik ok, ami kevésbé jelentős, de mégis fontos számomra: a feleségem nagyszülei Miskolc mellől, Mucsányról származnak, és az 1890-es években vándoroltak az USA-ba. A család két ága azóta nem tartja a kapcsolatot. A feleségem itt van velem, és így végezhet egy kis családfakutatást és megismerheti elődei kultúráját. Tehát Magyarország mindkettőnk számára kézenfekvő választás volt.

Említette, milyen kurzusokat tart. Beszélne ezekről részletesebben?

A PhD kurzusom az oktatás értékelési technikákról szól és eredetileg az online oktatás kiértékelését célozta meg. Most, hogy Magyarországon még több kutatást végeztem, arra a következtetésre jutottam, hogy nem igazán folyik túl sok teljes egészében online oktatás, így módosítottuk a kurzust oly módon, hogy az az online és a technológiailag támogatott oktatási módszerekre egyaránt irányuljon. Így a következőkre koncentrálunk a doktoranduszaimmal: hogyan állapíthatjuk meg, melyek a jó oktatási magatartások? Hogyan tudjuk megfigyelni az oktatást, és hasznos visszajelzést adni az oktatás javítására vonatkozóan?

Emellett hogyan adhatunk visszajelzést, ha vezetőként foglalkoztatással kapcsolatos döntéseket kell hoznunk, például valakinek fizetésemelést adunk, vagy megkérünk egy részmunkaidős kollégát, hogy a jövőben ne dolgozzon nálunk? Továbbá, hogyan kezelik maguk az adminisztrátorok a képzési programokat az értékelés szempontjából, ahhoz hogy intézményük elinduljon a program szintjén a képzési célok megvalósulása felé.

A felnőttképzési programfejlesztési szeminárium egy nagyon változatos program. Számos innovatív módszerrel működünk együtt a diákokkal. Itt, Magyarországon az egyik kihívás, hogy még mindig erősen támaszkodnak az előadás módszerére, azaz az előadó poroszosan, 60 percen keresztül tart egy előadást, majd a diákok ebből írnak dolgozatot. Számos kutatás áll rendelkezésre, ami bizonyítja, hogy ez nem a leghatékonyabb módszer arra, hogy a diákok elsajátítsák a kapott információt. A tanulók leginkább akkor képesek eltárolni az információt, amikor lehetőségük van a gyakorlatban is alkalmazni, és egy közelükben lévő, elérhető szakember útmutatásával kipróbálhatják azt. Ez a szakember az oktató.

Olyan dolgokra gondolok, mint a fordítottosztályterem-modell. Társak általi mentorálást is végzünk. Az aktív tanulás is része az oktatásnak, és számos olyan módszert alkalmazunk, amellyel nemcsak a felnőttképzési programfejlesztési szeminárium résztvevői lesznek képesek önállóan elvégezni a feladatokat, de azt is megtanítom nekik, miként tudják másoknak is megtanítani ezeket a gyakorlatokat.

Hogyan fejlődött az iskolai oktatás és a felnőttképzés, és milyen változásokat tapasztalt az utóbbi időben?

A felnőtt tanulók számára az egyik leghasznosabb dolog – és ezt az elmúlt tíz évben tapasztaltam – a mobil tanulás. A magyar felnőtt lakosság 83%-ának van okos telefonja, tehát ha ezen keresztül el tudjuk érni őket és tudunk számukra még 20 percet adni a tanulásra, az együttműködésre és a gyakorlásra, akkor ez a 20 perc, amit a telefonjukkal töltenek, jelentheti a különbséget azok között, akik nehezen küzdenek meg a feladatokkal, és azok között, akik jól haladnak a tanulmányaikkal. Ez a módszer időt szabadít fel azon alkalmakkor is, amikor személyesen találkozunk, és egyidejűleg több idő jut a gyakorlati megvitatásra és a szókratészi kérdésekre, ami valóban hasznos a tanteremben is.

A felnőtt tanulók nem tesznek semmit, amíg nincsenek tisztában az okokkal. Emese, a saját tapasztalatomból tudom, hogy ha a felnőtt tanulóknak megadják a miértre a választ, és ők hisznek abban és belátják a szükségességét, akkor teljes erőbedobással fognak tanulni. De ha csak azt a válasz kapják, hogy „ezt tudniuk kell, tanulják meg ezt és ezt”, és nem indokolják meg ennek szükségességét, nincs motiváció vagy érvelés a kérés mögött, akkor nem fogják megtenni.

Tehát a felnőttképzésben az egyik változás, hogy a motiválás és indoklás eszközeivel úgy tudjuk megtervezni a tanítást, hogy az emberek túl tudjanak lépni a tantermi kereteken mobil eszközeik segítségével. Van egy dolog, amit szeretnék tisztázni, és ez a Universal Design for Learning (UDL, univerzális tervezés az oktatásban) koncepciója, amelynek magam is támogatója vagyok. Támogatom a fogyatékkal élő emberek ügyét, de nem csak fogyatékkal élőkkel dolgozom. Valójában az UDL egy keretrendszer, amely által segítséget nyújthatunk minden tanulási nehézséggel küzdő embernek, legyen szó fizikai vagy mentális fogyatékosságról, vagy egyszerű idő szűke miatti akadályról, például a munkahelyi és családi kötelezettségekkel rendelkező emberek esetében.

Megosztaná velünk a személyes tapasztalatait, illetve azt, hogy milyen változásokat jósol a közeljövőben?

Az egyik változás, amit jelenleg is tapasztalunk, hogy mindenkinek van a zsebében egy erőforrás, ami hozzáférést nyújt bármilyen keresett információhoz. Be tudom kapcsolni a telefonomat és azt mondani: „Helló, Google!” Mondd meg nekem, hol találok éttermeket a közelben, vagy mondd el nekem, hogyan tudom megjavítani a mosogatóm alatti törött csövet. Arra használjuk a telefont, hogy azonnali megoldást találjunk a problémáinkra. „Eltévedtem. Hol van az az épület, amit keresek?”

Az egyik változás, ami történik, hogy az emberek a tartalmat már nem egy könyvtárban vagy egy épületben keresik, ahova el kell menniük... Ha valaki azt akarja tudni, hogy ki nyerte a Világkupát 2016-ban... „Hé, Google! Ki nyerte a Világkupát?” Már meg is van a válasz.

Tehát a felnőttkori tanulás terén ez az elmozdulás a mindennapi mikrotanulás irányába már elkezdődött. Én úgy látom, hogy az emberek sokkal diverzifikáltabb felnőttképzési, továbbképzési, készségalapú és alapképzési kurzusokat fognak választani. Ahelyett, hogy egy épületbe, például egy könyvtárba vagy tanterembe látogatnának el, hogy így szerezzék meg a szükséges információt, inkább azért látogatnak el egy épületbe, hogy kapcsolatba léphessenek a szakemberekkel. Azért megyünk a könyvtárba, mert a könyvtárosok segíteni tudnak abban, hogy a hatalmas forrásanyagból hogyan válasszuk ki a számunkra hasznosat.

Ugyanez vonatkozik az oktatásra és a felnőttkori tanulásra. Azért látogatunk el bizonyos személyekhez, mert ők a szakemberek, és segítenek megtalálni azt, amire szükségünk van. És ez már jelenleg is így történik. Nemcsak azt kérdezzük meg a Google-tól, hogy hol van a közelben étterem, de azt is, hogy hol találunk vízvezeték-szerelőt. Tehát az oktatásban mi, szakemberek, azaz az oktatók közvetítőkké válunk, segítünk a folyamatok megtervezésében és a gyakorlatok elvégzésében. Úgy látom, hogy ez a folyamat nagyon felerősödik majd a következő 10 évben.

Mit gondol, melyek az oktatókkal szemben újonnan felmerülő elvárások?

Már majdnem elértük a XXI. század egyötöd részét, és máris három hatalmas változást éltünk meg, amelyek a jövőben tovább erősödnek. Az első változás, hogy az oktatók már nem lesznek a tudás tárházai. 2000-től kezdve egészen napjainkig már nem arról van szó, hogy én Önök előtt állok és átadom a tudást, ami talán beleivódik az agyukba. A felnőttkori tanulás, a felnőttképzés sokkal interaktívabbá vált. Az emberek ma már diákként nem elégszenek meg azzal, hogy ülnek egy helyben és hallgatnak, hanem aktívan részt szeretnének venni a tanulásban, közreműködőkké akarnak válni.

A második változás, hogy a diákjaink inkább egyéni készségeket szeretnének elsajátítani egy magasabb szintű diploma megszerzése helyett. Az Egyesült Államokban például azzal nézünk szembe, hogy számos foglalkozás, amelynek korábban csak egy középiskolai érettségi volt a feltétele, most már egyetemi alapképzést igényel. Ha például valaki hat év alatti gyermekekkel szeretne foglalkozni, korábban csak egy egyórás vizsgát kellett letennie, és ez elégséges volt. Most már alapképzésben szerzett diplomával kell rendelkezni kisgyermeknevelés szakon. Így számos feladat professzionalizálódása egyre több embert terel a felsőoktatás irányába, de ennek az ellenkezője is igaz. Számos felnőtt tanuló szeretne többet tudni egy konkrét dologról és ezért elvégez egy minitanfolyamot, de nem feltétlenül akar felvenni egy háromkredites tantárgyat vagy diplomát szerezni az adott területen. Az USA-ban a legjobban fizetett szakmák jelenleg a vízvezeték-szerelő, a villanyszerelő, a kőműves stb. Mivel nagyon sokan a felsőoktatás irányába kényszerültek, sokkal kevesebb szakmunkás végzettségű ember található a piacon, így a szakmunkások igen jól fizetett állásokat töltenek be az USA-ban. Ezek azok a tanulási tapasztalatok, amelyek a mobil tanulás és a felnőttképzési elméletek közül a leghasznosabbak, mivel a tanulók önállóan tudnak gyakorolni, és amikor velünk, szakemberekkel találkoznak, megtanulhatják akár a hegesztőpisztoly használatát, akár a vízvezeték-szerelés fortélyait egy szakember jelenlétében.

A harmadik trend a mikroképesítések megszerzésének irányába mutat. Jelenleg, ha valaki egyetemen akar tanulni, ott alapfokú vagy mesterdiplomát, vagy akár PhD fokozatot is szerezhet, illetve bizonyos esetekben kétéves képzés végét jelentő oklevelet is. Az látható viszont, hogy az emberek olyan minősítést szeretnének megszerezni, ami sokkal egyszerűbb, mint egyetemi végzettséghez jutni. Lehet szerezni Microsoft Office felhasználói oklevelet, és ez azt jelenti, hogy az adott személy tudja, hogyan kell használni a Microsoft Word, PowerPoint, Excel és más programokat, és erről bizonyítványt állítanak ki. Tehát az emberek bizonyítani kívánják a különböző, kisebb területeken elsajátított szaktudásukat és elkezdték összeállítani saját tanulási csomagjaikat, amelyekből – mint egy menüből – választhatnak, azaz azt mondhatják, hogy én csak ezt vagy azt a szaktudást szeretném elsajátítani, és a munkahelyem igényei szerint válogatom össze ezeket. Tehát ez az a felnőttkori tanulási trend, ami biztos erősödni fog a XXI. században.

Nagyon köszönjük az interjút, Tom! Öröm volt Önnel beszélgetni!