Blog 16 március 2023

Fáradhatatlanul tanulni. Hogyan fejlődik a múzeumandragógus szakma?

Hogyan biztosítsunk hozzáférést a művészetekhez a felnőtt tanulókat állítva a középpontba?

Always Learning. How the profession of museum educator has been evolving

Ez a blogbejegyzés fordítás. A cikket eredetileg Helen O'Donoghue töltötte fel angol nyelven.

2019/2020 telén négy hónapot töltöttem Fulbright-ösztöndíjjal a New York-i Modern Művészeti Múzeumban (Museum of Modern Art). Ez az időszak múzeumandragógusi pályafutásom személyes és szakmai átgondolásának időszaka volt. Lehetővé tette számomra, hogy időt töltsek az ottani oktatási archívumban, és megfigyelhessek egy élő, The People’s Studio/Creativity Lab elnevezésű programot. Ez a blogbejegyzés ebből a kutatási időszakból merít, és lehetőséget nyújt arra, hogy tovább töprengjek a szakmai oktatói gyakorlatomat befolyásoló tényezőkről. A jelen írást az első EPALE blogbejegyzésem folytatásának tekintem, és azt vizsgálom meg, hogyan fejlődött a múzeum a közönség bevonása és a hozzáférés tekintetében olyan pedagógiai módszerek kidolgozásán és megosztásán keresztül, amelyek a közös alkotást, a közös alkotás elméleteit, a polgárok kurátori tevékenységét és más olyan megközelítéseket alkalmaznak, amelyek a felnőtt tanulót helyezik a tanulása középpontjába.

A tanulók közössége

2018-ban kezdtem el figyelni a New York-i Modern Művészeti Múzeumban (MoMA) zajló fejleményeket, mivel különösen érdekelt az a munka, amelyet az oktatási részlege végzett Wendy Woon (az Edward John Noble Alapítvány oktatási igazgatóhelyettese) irányításával.

Woon megbízta a posztdoktori kutatásokat végző Dr. Sara Torres művészt az archívumban lévő, négy korábbi oktatási igazgató időszakát felölelő iratok feltárásával és a legfontosabb fejlemények feltérképezésével. Munkája kiderítette, milyen szerepet játszott a MoMA az első éveiben: kulcsfontosságú katalizátorként működött az Egyesült Államok kialakulóban lévő oktatási környezetében azzal, hogy része volt a művészetek, az oktatás, a pszichológia és a filozófia területét felölelő interdiszciplináris gondolkodás széles körű megnyitásának, valamint innovatív személyekkel és intézményekkel állt kapcsolatban. A MoMA archívumában végzett kutatásom Victor D’Amico (1937–1969, a Modern Művészeti Múzeum első oktatási igazgatója) irataira összpontosított. Ezek az iratok nagyon átfogóak. MoMA-s pályafutásának minden aspektusát aprólékosan rögzítették. Az irataiban olvasottak mind egybecsengtek az 1990-es évek elején az Ír Modern Művészeti Múzeumban (IMMA) töltött úttörő éveimmel. Kapcsolódni tudtam ahhoz a gondolathoz, hogy úttörő munkával, új utakat nyitva hozzáférést kell biztosítani a művészetekhez, és hogy fontos ezeket a feljegyzéseket biztonságosan hozzáférhetővé tenni a nyilvánosság számára, és az IMMA gyűjteményében található műtárgyak archívumaival egyenrangú értéket adni nekik az intézmény nyilvántartásában.

„A múzeum az emberekért van, a múzeum az embereké”

Ha hiszünk abban – ahogy D’Amico hitt, és ahogy természetesen a társadalom polgári gondolkodású emberei is hisznek –, hogy „a múzeum az emberekért van, a múzeum az embereké”, akkor a múzeumok oktatási részlegein dolgozó szakembereknek foglalkozniuk kell azzal, hogy hogyan rögzítik és archiválják a munkájukat. Torres számos múzeum (köztük kortárs művészeti galériák) tekintetében foglalkozik ezzel a kérdéssel a doktori munkájában, amelyben számos jelenleg alkalmazott módszert elemez, miközben meggyőzően érvel az adatok összegyűjtésének és archiválásának szisztematikus megközelítése mellett.

Nem fut el az ezzel járó kihívások elől:

„Az archívumot olyan helyként értelmezzük, ahol számos terület keresztezi egymást. Visszatérve az archívumnak egy intézmény rejtelmeiként történő felfogásához, és tudva, hogy sok intézménynek rendkívül összetett a tematikus fókusza, az archív anyag ezt az értelmezést tükrözi.”

Az a korszak, amelyben D’Amico dolgozott, a művészeti oktatás, a pedagógia és a pszichológia nagy változásainak és fejlődésének időszaka volt, mivel a II. világháborút követően sok európai vándorolt ki az USA-ba. Ez az innováció olvasztótégelyét eredményezte, amelyben pezsgett a tudományágak közötti munka és az egymást megtermékenyítő ötletek sokasága.

D’Amicóra több kortársa is hatással volt, így Nell és Jennie Lloyd Jones a Hillside Home Schoolból; Annie és Josef Albers és a Black Mountain College; Buckminster Fuller; John Dewey; Victor Lowenfeld; Jane Adams és Ellen Gates.

A People’s Studio és a kutatásom

Közéjük tartozik Victor D’Amico, Anni Albers (1899–1994), Josef Albers (1888–1976), Eleanor Duckworth (sz. 1935), Paulo Freire (1921–1997), bell hooks (1952–2021) és Loris Malaguzzi (1920–1994).

A People’s Studio kialakítását alaposan átgondolták, és szemléletét egyrészt annak köszönheti, ahogyan D’Amico a teret értelmezte a MoMA valamennyi alapító programja tekintetében, amit számos pedagógus azon meggyőződése is alátámaszt, hogy a környezet jelenti „a tanulási tapasztalat harmadik elemét” (Annie Albers, Froebel, Montessori, Reggio Emilia), másrészt Woon formáló művészeti képzésének és a kreatív/tanulási tereknek szentelt figyelmének is.

A fizikai tér esetében figyelembe vették Loris Malaguzzi, a Reggio Emilia gyermeknevelési módszer alapítójának filozófiáját, aki szerint:

„Nagyra értékeljük a teret, amely kellemes környezet teremt, és képes inspirálni a szociális, affektív és kognitív tanulást. A tér egy akvárium, amely tükrözi a benne élő emberek elképzeléseit és értékeit.”

…és fontos az is, hogy a tér formálói a tanulók:

„Tanulóközpontú és önirányított, hangsúlyt helyez a tapasztalati tanulásra, és tiszteletben tartja a gyermeket… [jelen esetben a felnőttet illeszteném be ide] …mint tudáshordozót.” Inspiráló, ahogyan a környezetet „harmadik tanárnak" tekinti.

Tanulásom pozicionálása

A kutatásom keretbe foglalásához a megközelítésem tekintetében Emily Pringle Rethinking Research in the Art Museum (2020) című, nemrégiben megjelent publikációjában szereplő elemzését használtam fel, és egy olyan lencsén keresztül tettem megfigyeléseket, amelyet ő a következőképpen írt le: „a gyakorlat mint kutatás, amely emergens, feltáró, interdiszciplináris és személyesen pozicionált” (xiii. o.).

Gyakorló szakemberként és kutatóként, valamint a People’s Studio résztvevőjeként pozicionáltam magam.

Ahogy egyre több időt töltöttem ott, megfigyeléseket végeztem és feljegyzéseket készítettem, amelyek később alapul szolgáltak a gyakorlattal kapcsolatos számos reflexióhoz, amelyekről írtam vagy előadást tartottam, és amelyeket az IMMA-ban a szakmai feladatkörömben alkalmaztam… ez jelenti a munkamódszerem folytonosságát.

Tanulás és tanítás a múzeumokban

1993-ban, amikor a szakmai pályám első éveiben jártam, csendes forradalom zajlott a múzeum-/galériaalapú tanulásban, és George Hein amerikai pedagógus egy tanulmányában a következőket írta:

„Az elmúlt két évtizedben a múzeumpedagógia óriási fejlődésnek indult: a legtöbb múzeumban ma már működnek kifejezetten ennek a tevékenységnek szentelt nagyobb részlegek, a szakirodalom egyre bővül, diákok múzeumpedagógusi diplomát szereznek, és a szakmai publikációk többet foglalkoznak a múzeumpedagógia szempontjaival.”

A tanulás természetéről pedig az alábbiakat mondta:

„Ezzel párhuzamosan a tanulás elméletéről, az arról alkotott elképzeléseink, hogy mit jelent a tanulás, nagy változáson mentek keresztül, nem annyira abban az értelemben, hogy gyökeresen új elképzelések születtek volna, hanem abban, hogy gondolkodó kommentátorok tömege – Deweytól és Piaget-től Vigotszkijig (valamint a jelenlegi szerzők egy hullámáig) – által hirdetett, koherens és egymással összefüggő elképzelések ma már széles körű elfogadottságot élveznek. Ezek az elképzelések a köré a gondolat köré csoportosulnak, hogy a tanulás megértésének legfontosabb kérdései a tanuló cselekedeteinek elemzéséből származnak, nem pedig a tanulandó tárgy természetének vizsgálatából. Most a konstruktivizmusról beszélünk, arról, hogy a tanuló hogyan konstruál jelentést a tapasztalatból." (G. E. Hein, Evaluating Teaching and Learning in Museums, 2. o.)

Az 1990-es évek eleje óta a terület szakemberei művészekből, múzeum-/galériapedagógusokból és tudományos dolgozókból álló interdiszciplináris tanulóközösségé váltak, hogy „értelmet adjanak” a mindennapi munkánk során létrehozott tanulási terekben történteknek. Ez idő alatt számos, a gyakorlatból kifejlődő elméletet dolgoztak ki, amelyek arról szólnak, hogy miként alakítjuk ki a múzeumi/galériai tanulási tapasztalatot. A szakemberek a gyakorlatban tesztelik az elméleteket, a kutatásokat pedig szakmai hálózatokon keresztül megosztják egymással, így a vita ma is folytatódik, tükrözve, hogy milyen fontos az egész életen át tartó tanulás a nyilvánosságban.

További hivatkozások

George E. Hein, Evaluating Teaching and Learning in Museums, Lesley College, előadás a Leicester University muzeológiai konferenciáján, 1993. április, valamint publikáció E. Hooper-Greenhill (szerk.) (1995) Museum: Media: Message című könyvében, 17. fejezet (189–203. o.), London: Routledge: http://www.george-hein.com/downloads/evalTeachLeicesterHein.pdf

Helen Charmen, Michaela Ross, Contemporary Art and the Role of Interpretation: https://www.tate.org.uk/documents/436/tate_papers_2_helen_charman_micha…

Bairbre-Ann Harkin, Ír Modern Művészeti Múzeum, Slow Looking Art videos: https://imma.ie/learn-engage/art-and-ageing/slow-looking-art-videos/

Philip Yenawine és Abigal Housen, a MoMA/Harvard együttműködésében kifejlesztett vizuális gondolkodási stratégiák: https://scholar.google.com/scholar?q=visual+thinking+strategies+harvard…

Sara Torres Vega: https://www.saratorresvega.org/

A szerzőről

Az 1970-es években képzőművészeti képzésre jártam Írországban a dublini Nemzeti Művészeti és Formatervezési Egyetemre (National College of Art and Design). Nagyon is tudatában voltam annak, hogy a felsőoktatásba kerülés kiváltság, és tudatában voltam annak is, hogy akkoriban az ír állampolgárok többsége számára nem nyílt lehetőség arra, hogy színvonalas művészeti oktatásban részesüljön. Ez motivált arra, hogy több mint egy évtizeden át közösségi oktatás keretében, majd 1991–2022 között az Ír Modern Művészeti Múzeumban múzeumpedagógusként vállaljak szerepet a közszférában.