Az EPALE fókuszában: a felnőttkori szakképzés
A 2017-es szakképzési hét tiszteletére (2017. november 20-24.), az EPALE a novemberi hónapot a felnőttkori szakképzés témájának szenteli.
A világon az emberek, szervezetek és kormányzatok elsősorban a felnőttképzés bizonyított pozitív hozadékai miatt invesztálnak a felnőttkori tanulás rendszereibe. Ezek közé tartoznak a magasabb bérek, jobb termelékenység és a gazdasági növekedés. 2010-ben hozzávetőlegesen az Európai Unióban a vállalatok két harmada (66%-a) biztosított szakmai képzést a munkavállalóiknak, igaz, ez az arány nagyon megoszlik a tagállamok között – 22%-tól (Lengyelország) a 91%-ig (Dánia).
Az EPALE munkatársai központi témának tartják a szakképzés szerepét a felnőttek foglalkoztathatóságában, és ezért a lehető legjobban szeretnék bemutatni előnyeit.
Keresse fel az EPALE Vállalkozási készség és foglalkoztathatóság című tematikus oldalát, ahol a közösség és a nemzeti támogató szolgálatok érdekes cikkeket, dokumentumokat és esettanulmányokat gyűjtöttek össze (a tartalom nyelvi verziónként eltérő). Látogasson el az EPALE platformra rendszeresen november folyamán is, hogy megismerje az újonnan feltöltött tartalmakat.
Szeretnénk meghívni, hogy csatlakozzon az EPALE élő beszélgetéséhez, melyet a a felnőttkori szakképzés témájával szervezünk. A beszélgetés ezen az oldalon fog zajlani angolul 2017. november 30-án. A moderátor Andrew McCoshan, az EPALE minőségügyi témakoordinátora lesz. Találkozzunk ismét! |