Blog
Blog

Creative Change, avagy mit tanulhatunk a kreatív szakemberektől az uniós projektek irányításával kapcsolatosan

Vegyünk egy csipetnyi menedzsmentet, kreativitást és kultúrát, gyúrjuk össze, és süssünk ki néhány új ötletet az uniós projektek megvalósításához.

A cikket eredetileg Maren Satke töltötte fel német nyelven.

Ötvözzük mindkét világ legjavát, tanuljunk egymástól, és osszuk meg tudásunkat. Egyfelől ott az uniós projektmenedzsment strukturált, menetrendek, költségvetési tervek és irányelvek uralta világa, másfelől pedig a kreatív alkotók és művészek rugalmas, nem hagyományos, mondhatni kaotikus közege. Ám kerülnünk kell a közhelyeket. Manapság már művészként vagy a kulturális élet más szereplőjeként sem lehet projektvezetői tudás nélkül szakmai sikereket elérni. Ezzel szemben a hatékonyság az uniós projektek irányításában is megköveteli, hogy megváljunk az évek óta bejáratott, de időközben elavult folyamatoktól, és innovatív megközelítéseket alkalmazzunk a problémák feldolgozásában vagy éppen az ötletelésben. „De ezt mindig így csináltuk, és mindig bevált”, „nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt” – az ilyen mondatoktól szeretnénk elbúcsúzni, és szélesíteni a látókörünket.  A „Creative Change” elnevezésű Erasmus+ projektben ez lesz a projektmunka és az eredmények vezérelve.

A folyamatorientált munkától a személyközpontú megközelítésig

A Creative Change projekt célja, hogy a felnőttoktatás keretein belül fejlesszük a projektben részt vevők képességeit annak érdekében, hogy fokozottabban alkalmazzanak olyan   

  • kreatív projektmódszereket, 
  • digitális eszközöket és 
  • kooperatív stratégiákat,

amelyek segítik az áttérést a folyamatorientált munkáról a projektmenedzsment szélesebb, az embert középpontba állító, hatásalapú gyakorlatára”, áll a projektpályázat szövegében.

Konzept des personenzentrierten Ansatzes.

A projekt keretében három kimeneten dolgozunk, amelyek segítségével a dán, ír, olasz, belga, magyar és osztrák oktatási szolgáltatók, kulturális menedzsmenttel foglalkozó szervezetek és a kreatív iparágak képviselőinek együttműködéséből kialakult projektpartnerség a művészeti és a kulturális élet kreatív módszereit a felnőttoktatás területére ülteti át. Egyes technikákat és megközelítéseket részben már a munkánk során is alkalmazunk. A tervezői gondolkodásmód, a Design Thinking már nem cseng teljesen idegenül, az online együttműködésünk kialakítása is sokat fejlődött az elmúlt év során, részben szükségből, és sok más téren is jártasabbak vagyunk, és szívesebben kísérletezünk. 

A Creative Change projekt termékeivel az oktatási területen dolgozó projektmenedzsereket, valamint a művészeket és a kulturális élet szereplőit szeretnénk támogatni abban, hogy még több kompetenciát szerezzenek a kreatív és innovatív projektmódszerek alkalmazásában. Az általunk fejlesztett és elérhetővé tett eszközökkel a projektmenedzseri munkánk során természetessé válik az, hogy „messzebb látunk az orrunknál”. Célunk, hogy fenntartások nélkül ki merjük próbálni az újdonságokat, még akkor is, ha a kísérlet félresikerülhet, vagy több időt vesz igénybe. Kihívásként állítjuk kollégáink és projektpartnereink elé, hogy merjenek más szemszögből tekinteni a dolgokra, és keressenek játékos megoldásokat.

 

Átérezni – megfigyelni – elköteleződni

Mivel a munka során nem mellőzhetjük teljesen a projektmenedzsment alapelveit és folyamatait, a Creative Change partnerség a projektmunkát egy kutatási szakasszal indította, annak érdekében, hogy megteremtsük az IO1, a felnőttoktatási projektek emberközpontú tervezéséről szóló „The Guide to Human-Centred Design of Adult Education Programmes” című útmutatónk alapját. Ez az útmutató képezi majd az „emberközpontú” megközelítéssel kapcsolatos munkánk hátterét. Az útmutató példák sorával szemlélteti a tervezői gondolkodásmódnak és a személyközpontú tervezésnek a projektek irányításában és folyamataiban kifejtett hatását. Ezenkívül áttekintést nyújt az alkalmazott és bevált módszerekről, valamint speciális stratégiákat ajánl a felnőttoktatási projektekben való alkalmazásukhoz.

A kutatói munka részeként 2021 júliusában fókuszcsoportot hoztunk létre, melyben 22 uniós felnőttoktatási projekt érintettjei, kreatív szakemberek, képző- és előadóművészek, valamint a kulturális menedzsment terén tevékenykedő személyek vettek részt. Azt, hogy a fókuszcsoportot hogyan alakítottuk ki, és milyen eredménnyel zárult a projekt, egyik résztvevőnk foglalta össze egy rajzos jegyzetben, ami egyben azt is jól példázza, hogy nem feltétlenül fontos írásos jegyzőkönyvben foglalni össze az ötletelést. 

Sketchnote zur Fokusgruppe.

Kép: Tanja Wehr, sketchnotelovers.de

Hogyan tovább?

Miután ősszel befejeződik az útmutatóval kapcsolatos munka, belevágunk a Creative Change Space nevet viselő második intellektuális output kidolgozásába. Hogy ez hogyan fog kinézni, és pontosan mit tud majd nyújtani, még nincs teljesen eldöntve. Jelen pillanatban annyit mondhatunk, hogy egyfajta online csomópontként fog szolgálni a kreatív projektirányítási módszerek megosztásához, ismertetéséhez és bemutatáshoz.  Ezzel kapcsolatosan már olvasható néhány tudnivaló a honlapunkon: https://creative-change.eu

Ezenkívül folyamatosan bővíteni szeretnénk kreatívan gondolkodó oktatási menedzserekből, menedzseri képességekkel bíró művészekből és más, a téma iránt érdeklődő személyekből álló közösségünket is. Ehhez fel lehet iratkozni hírlevelünkre, és csatlakozhatnak „Creative Virtual Collaboration” elnevezésű LinkedIn csoportunkhoz is.

Természetesen közvetlenül nekünk is írhatnak: Maren Satke, projektkoordinátor, Ausztria, die Berater®, m.satke@dieberater.com

A projekt honlapja: https://creative-change.eu  

Témahét .

 

 

 

 

Login (12)

Másik nyelvi verzió iránt érdeklődik?

A dokumentum más nyelveken is elérhető. Kérjük válasszon az alábbiak közül.
Switch Language

Want to write a blog post ?

Don't hesitate to do so! Click the link below and start posting a new article!

Legfrissebb beszélgetések

EPALE Beszélgetés: Befogadó nyelvi sokszínűség kiépítése Európában

A nyelvtanulás nemcsak a társadalmi befogadás és a munkaerő mobilitása szempontjából kulcsfontosságú, hanem hozzájárul az összetartó, kulturális szempontból gazdag Európához is. Vegyen részt a következő beszélgetésünkben, melyben megvitatjuk a nyelvtanulás mai szerepét Európában.

Több

Angol nyelvű online beszélgetés: Aktív korosodás és életszakaszok közötti átmenet

Mit értünk aktív korosodás alatt? Hogyan segíthet az intergenerációs tanulás az aktív korosodásban és az új életszakaszba lépés folyamatában?

Több