A „belekezdés” nehézsége

Amikor új dologba kezd az ember, sokszor az a legnehezebb feladat, hogy ténylegesen elkezdje a tevékenységet, ne csak halogassa. Erről a nem tudok belekezdeni kálváriáról szól Peter Bregman Nem a motiváció a probléma című írása, amely egy konkrét példán keresztül mutatja be a jelenséget, megoldási tervvel, amelyet bárki a saját megoldandó feladatára alakíthat.
Az író egy barátja segítséget kér, mert úgy gondolja, nehéz motiváltnak lennie, pedig szeretne újra edzőterembe járni. Szerinte a barát baja a „rendbe kell hoznom” probléma, ami az újévi fogadalmakhoz hasonló. Azonban ilyenkor nem a motiváció a probléma, hanem a végrehajtás nehézsége. Amit azért fontos kiemelni, mert ha az ember azt hiszi, hogy egy motivációs problémát old meg, a rossz megoldást fogja keresni: Ösztönzi és emlékezteti magát, hogy jó formában lenni nagyon fontos dolog, sőt még el is képzeli milyen lesz, ha sikerül elérni a célt. Azonban ezek a „motiválásra” tett kísérletek csak növelik a stresszt és a bűntudatot, szélesítik a szakadékot a motiváció és a feladat megvalósítása között.
A motiváció a gondolatunkban van, a végrehajtás a gyakorlatban. A gondolat nélkülözhetetlen a motivációhoz, de a végrehajtásnak pont a gondolat (az elme) van az útjában.
Mind tapasztaltuk már, hogy az elménk szabotálja a törekvéseinket. Elhatározzuk, hogy lemegyünk az edzőterembe munka után, de amikor eljön az idő, azt gondoljuk, „késő van, fáradt vagyok, talán ma kihagyom az edzést”. Elhatározzuk, hogy támogatóbbak leszünk a dolgozókkal, de amikor valaki hibát követ el, azt gondoljuk, „ha nem csinálok nagy ügyet ebből, megint hibázni fog”. Elhatározzuk, hogy többet kéne beszélnünk a megbeszéléseken, aztán amikor ott ülünk, azt gondoljuk, „nem vagyok benne biztos, hogy a mondanivalóm tényleg értékes”.
A kulcs az, ha végre akarsz hajtani valamit, hogy ne gondolkozz! Állítsd le a fejedben lévő párbeszédet, mielőtt elkezdődik! Legyen konkrét elképzelésed arról, amit meg akarsz tenni és ne kérdőjelezd meg! Például: „Holnap reggel 6 órakor edzeni fogok!” vagy „Csak azt fogom elmondani, amit a dolgozó jól csinál!” vagy „Legalább egy dolgot fogok mondani a következő megbeszélésen!”
Amikor pedig a gondolataid vitatkozni kezdenek veled, ne is törődj velük!
A szerző konkrétumokkal segít a gondolatok leküzdésében és a végrehajtás javításában az edzést halogató barátjának:
- Teremtsd meg a környezetet, ami támogatja az edzésedet! Tedd az edzős ruhádat az ágyad mellé, és amint felkeltél, vedd fel! Így az edzés lesz az első, mielőtt az agyad realizálja, mit is csinálsz.
- Legyen edződ vagy egy sporttársad! Nehezebb egy ember iránti felelősséggel vitatkozni.
- Találd ki, hogy mikor és hol fogsz edzeni – szó szerint írd be a naptáradba – és a végrehajtás valószínűsége drámaian növekedni fog.
- Kövess egy konkrét, de egyszerű tervet: 45 perc mozgás naponta, a cukor kiiktatása, heti 6 nap edzőterem.
- Tudatosítsd, hogy a „megvalósítás” kihívás csak néhány másodpercig tart! Amint felveszed a tornacipőt és elkezdesz indulni az edzőterem felé, a gondolataid feladják az ellenkezést.
- A fegyelmezettség hasznos lehet az első héten, amikor elkezdesz újra edzeni, de utána a pillanat elragad és az öröm, hogy egyre fittebb vagy, lecsendesíti a belső, vitázó hangot.
- Végül, gondolj úgy az egészre, mint egy sokoldalú hadjáratra! Az ellenőrzőlista, amin minden nap végig kell menned, biztosítja, hogy minden a terveid szerint alakuljon.
Motiváltnak lenni egy dolog,