Gå til hovedindhold
News
Nyheder

Így is összetartozunk – Közösségek Hete kicsit másképp

A Közösségek Hete országos rendezvénysorozat a közösségek ünnepe, melyet – a hagyományokhoz híven idén is május második hetében rendeznek meg, de ezúttal – a kialakult egészségügyi és járványügyi helyzetre való tekintettel – a szokásoktól eltérően, virtuális formában.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, az Országos Széchényi Könyvtár és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. együttműködésében immár negyedik éve megrendezésre kerülő, s igen népszerű programsorozat a közösségek fontosságára, a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet

E mostani, egymásra utalt, kiszolgáltatott, mindannyiunk számára embert próbáló helyzetben különösen fontos a közösségi értékek hangsúlyozása. Közös gondolkodással és felelősségvállalással, egymásra odafigyelve, egymást bátorítva könnyebben élhetjük meg a bezártság mindennapjait.  

Mutassuk meg, hogy e kényszerű karantén nem elzár, épp ellenkezőleg: összeköt és megerősít bennünket! Az online tér adta lehetőségekkel élve külön-külön, de mégis együtt ünnepeljük idén ezt a különleges Közösségek Hetét!

 

A programokat a rendezvény honlapján lehet megtalálni.

Login (7)

Log ind eller Registrer dig for at skrive kommentarer.

Har du lyst til at skrive en artikel?

Tøv ikke!

Klik på linket nedenfor og begynd at skrive artiklen!

Seneste diskussioner

EPALEs tematiske fokusområder for 2021. Sæt i gang!

Vi inviterer dig til at berige det, der forventes at blive et intenst kommende år med dine bidrag og ekspertise! Lad os starte med at deltage i denne online diskussion. Online diskussionen kører tirsdag den 9. marts 2021 fra klokken 10 til 16. Den skrevne diskussion bliver introduceret via livestream, med en introduktion til de tematiske fokusområder for 2021, og værten vil være Gina Ebner og Aleksandra Kozyra fra EAEA på vegne af EPALEs redaktion.

Mere